Jump to content

NBA: a GM-ek szerint Jamesszék nyerik a bajnokságot

2015. 10. 22. 07:52

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő klubok általános igazgatói (General Manager, GM) szerint a Cleveland Cavaliers lesz a jövő héten rajtoló 2015/16-os idény bajnoka.

Az NBA honlapja számolt be arról a felmérésről, amelyben a 30 csapat GM-jének 49 kérdésre kellett felelnie. A Cleveland végső sikerére a válaszadók 53,6 százaléka tippelt, míg a második helyen a San Antonio Spurs végzett 25 százalékkal. Érdekesség, hogy az előző idényben bajnok Golden State Warriorsnál az elmúlt húsz évet tekintve csak a legendás 1995/96-os Chicago Bullsnak voltak jobb statisztikai mutatói, ennek ellenére a szavazó sportvezetőknek mindössze a 17,9 százaléka tartja valószínűnek a címvédést.

A Keleti főcsoportban 96,6 százalék szerint a Cleveland végez majd az első helyen, míg Nyugaton 51,7 százalék a Golden State sikerét prognosztizálja.

A GM-ek 39,3 százalékának jóslata szerint az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP) pályafutása során ötödször LeBron James, a Cleveland sztárja lesz. Itt a második helyen Anthony Davis (New Orleans Pelicans, 25 százalék), a harmadikon pedig Kevin Durant (Oklahoma City Thunder) és James Harden (Houston Rockets) végzett megosztva (10,7 százalék).

A vezetők arról is szavazhattak, hogy kit igazolnának le elsőként, ha fel kéne építeni egy csapatot. Ebben a kérdésben Anthony Davis toronymagasan, a szavazatok 86,2 százalékát begyűjtve nyert. Az NBA következő szezonja jövő kedden rajtol.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:cbssports.com)