Jump to content

LeBron James elhagyhatja a Miamit

2014. 06. 24. 18:10

Az ESPN információi szerint LeBron James úgy döntött, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem marad a Miami Heatben. Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő játékos ügynöke, Richie Paul a beszámolók szerint tájékoztatta a klubot: kéri aktuális szerződése opcionális felbontását, hogy szabadügynökként keressen magának csapatot.

Jamesnek június 30-ig volt lehetősége jelezni, hogy kíván-e élni a kétéves hosszabbítással, vagy máshol képzeli el pályafutása folytatását, ő azonban nem várt, az idő lejárta előtt döntött arról, hogy szabadügynök státuszba lép. A liga jelenlegi legjobb és legnépszerűbb játékosa 2010-ben emlékezetes körülmények között jelentette be, hogy távozik szülővárosa, a Cleveland Cavaliers együttesétől és Miamiban folytatja szereplését. A floridai klubbal két bajnoki címet nyert, ám a harmadikat idén nem sikerült begyűjteniük, a San Antonio Spurs ellen elvesztették a döntőt.

A szakírók nem igazán lepődtek meg a döntésen, hiszen James kilépése sokkal több lehetőséget kínál a játékos és a csapat számára is. Kevesebb éves bérért is köthet egy új, hosszabb kontraktust, ezzel lehetőséget adva a floridaiaknak arra, hogy komolyabb erősítések hajtsanak végre.

A játékos következő állomására vonatkozóan a leggyakrabban a Clevelandről, a New York Knicksről, a Los Angeles Lakersről vagy a Clippersről esetleg a Houston Rocketsről pletykálnak, ám elképzelhető az is, hogy – új, kedvezőbb feltételek mellett – újra aláír a Heathez.

James korábban visszautasított bármiféle találgatást. „Csak annyit mondhatok, hogy a döntést a családommal egyetértésben hozom meg” – jelentette ki az NBA négyszeres MVP-je, aki jelenleg jól megérdemelt pihenőjét tölti és a családi nyaralás utánra ígérte meg döntése nyilvánosságra hozatalát.

Fotó:nba.com