Jump to content

Drámai versenyt hozott Sepang

2016. 10. 02. 11:20

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton motorhiba miatt kiesett, így az összetettben már 23 pont a hátránya az éllovas és most harmadik csapattársával, Nico Rosberggel szemben. 

Izgalmasan alakult a sepangi futam, a rajtnál a pole pozícióból induló Hamilton magabiztosan megtartotta vezető pozícióját, az ötödik helyről startoló Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes versenyzője viszont túl nagy lendülettel érkezett az első kanyarba, miközben a holland Max Verstappent (Red Bull) igyekezett megelőzni. Vettel az autójának bal elejével eltalálta a második helyen elforduló Rosberg autójának jobb hátulját, s mivel a Ferrari bal első kereke kitört, Vettelnek fel is kellett adnia a versenyt. Rosberg az ütközés miatt visszaesett az utolsó helyre, Verstappen pedig közben a csapatrádión "őrültnek és idiótának" nevezte Vettelt.

A mezőny két körön keresztül a virtuális biztonsági autó miatt lassabban haladt, néhányan ezt az időszakot választották a boxba hajtásra. A sorrend az újraindítás után Hamilton, Ricciardo, Verstappen volt az első három helyen, Rosberg a 16. helyen haladt, de azonnal megkezdte a felzárkózást.

Az élcsoportban Verstappen nagyon korán cserélt kereket, a többiek a 16. és a 21. kör között jártak először a boxban. Az eltérő taktikával küzdő Verstappen a 27. körben kapott ismét új abroncsokat, így visszaállt a korábbi sorrend az élcsoportban: Hamilton vezetett Ricciardo és Verstappen előtt. Időközben Rosberg feljött, s már az ötödik pozícióban száguldott.

A 41. körben Hamilton motorhiba miatt kiállni kényszerült az élről, ahova Ricciardo került, mögötte pedig csapattársa volt a második, míg a harmadik helyen Rosberg haladt, ő azonban 10 másodperces időbüntetést kapott, mert a versenybírók szerint túl agresszívan előzte a futam korábbi szakaszában Räikkönent, akit a manőver közben meg is lökött.

A hajrában az élen már nem változott a helyzet, Rosberg pedig több mint 10 másodperccel végzett a negyedik Räikkönen előtt, így az utólagos időbüntetés ellenére dobogóra állhatott A pályafutása 300. Forma-1-es nagydíját teljesítő brit Jenson Button (McLaren) a pontszerző, kilencedik helyen zárt.

A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)