Jump to content

Hamilton megint hengerelt

2016. 03. 19. 08:47

A Mercedes és különösen Lewis Hamilton erődemonstrációt tartott az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A hármoszoros világbajnok űridőt autózott és a második helyen záró csapattársnak, Nico Rosbergnek is majdnem 4 tizedet adott. A papírformának megfelelően a Ferrari két versenyzője, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen a 3. és 4. helyen végeztek. Az új időmérő finoman szólva is pocsék, gyaníthatóan változtatniuk kell majd rajta a szabályalkotóknak. 

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzését szombaton.

A 31 éves, háromszoros vb-győztes versenyzőnek ez pályafutása 50. pole pozíciója, s úgy tűnik, az előző két évhez hasonlóan nagy fölényben van a riválisokkal szemben.
Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg zárt, míg a harmadik rajthelyet a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője szerezte meg.

Az időmérő edzés lebonyolítását érintő változtatások a szezon első kvalifikációja alapján nem érték el a kívánt hatást: bár az első szakaszban valóban sokat köröztek az autók, a második és a pole pozícióról döntő harmadik rész jóval a rendelkezésre álló idő előtt véget ért. A Ferrari pilótái az utolsó percekben már nem is hajtottak ki a pályára, Rosberg volt az egyetlen, aki még megpróbálta megverni Hamiltont, de nem járt sikerrel.

A időmérőből még másfél perc volt hátra, amikor Hamilton már a közönséggel ünnepeltette magát, miközben a tavalyi rendszerben ilyenkor még nagy csata zajlott a pályán az első rajthely megszerzéséért.

Az idény elején úgy tűnik, a Manor istálló a mezőny végén marad, míg a most debütáló amerikai Haas csapat autói az utolsó előtti sort foglalták el az év első időmérőjén, de az új időmérő őket is megtréfálta, pedig volt bíztató körük, szóval tőlük talán várható meglepetés. A középmezőnyben egyelőre a McLaren, a Renault és a Sauber küzd egymással, utóbbi tűnik a gyenge láncszemnek, míg a McLaren látványosan sokat javult a tavalyihoz képest, igaz onnan nem volt nehéz... A Williams, a Toro Rosso és a Red Bull a győzelemre hajtó Mercedes és Ferrari mögött a további pontszerző pozíciókért harcol majd, itt viszont a Williams előnye fogyott el láthatólag a riválisokkal szemben, összerázódott a középmezőny eleje, érdekes viadalokra van kilátás. 

Az újoncok közül Jolyon Palmer szerepelt a legjobban a szezon első kvalifikációján, a Renault brit pilótája a 14. rajtkockát szerezte meg.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 6 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
--------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Felipe Massa (brazil, Williams)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RedBull)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Renault)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
9. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
10. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)
11. sor:
Pascal Wehrlein (német, Manor)
Rio Haryanto (indonéz, Manor)