Jump to content

Indycar: következik a fontanai finálé!

2014. 08. 30. 09:14

Idei utolsó állomásához érkezett az Indycar-sorozat, a kaliforniai Fontanában hárman esélyesek még a bajnokság megnyerésére: a tetemes előnnyel vezető Will Power, a tavaly másodikként végző Helio Castroneves (mindketten a Penske csapat tagjai), valamint a sonomai harmadik helyével az esélyeit még életben tartó Simon Pagenaud.

A pontversenyt több mint ötven ponttal vezető Power tartalmas és szoros versenyt vár, amelyen sok jó autó és sok jó pilóta áll rajthoz. Kiemelte, hogy a csapat szempontjából remek, hogy két versenyzőjük is harcol a bajnoki címért, saját magáról pedig elmondta, hogy szeretné valóra váltani az álmát, amelyért tizenöt éve küzd és szombaton a lehető legjobb teljesítményt fogja nyújtani.

Castroneves a dobogó legfelső fokát célozza meg, ő is megjegyezte, hogy a csapata irigylésre méltó problémával küzd, hiszen nagy valószínűséggel egyik versenyzőjük bajnok lesz, neki viszont nehéz a dolga, hiszen mindkettejüknek ugyanannyira jó autójuk van.

Simon Pagenaud örül a szervezők módosításának, mely szerint idén duplapontos az évadzáró, hiszen így még akár ő is győzhet. A saját helyzete nagyon egyszerű: mindent meg kell tennie azért, hogy elsőként érjen célba, aztán majd kiderül, hogy ellenfelei hol végeznek.

A fontanai kvalifikáció Helio Castroneves-nek sikerült a legjobban, ő indulhat az élről a fináléban, Pagenaud a tizenharmadik, Will Power pedig csak a huszonegyedik helyet csípte el, így máris garantáltak az izgalmak a futamra.

(fotó: pinterest.com)