Jump to content

Silverstone-ba érkezik a MotoGP

2014. 08. 26. 13:39

Izgalmas hétvégére van kilátás a gyorsasági motoros-világbajnokságon. A MotoGP-ben – elvileg – újra szabad a küzdelem, a Moto2-ben csapaton belüli párharcra van kilátás, a kicsiknél pedig egyre többen esélyesek a futamgyőzelemre.

2010 óta ad otthont a MotoGP Brit Nagydíjának Silverstone, miután a mezőny átköltözött a Donington Parkból. Itt aratta első világbajnoki győzelmét Jules Cluzel és Jonas Folger is, előbbinek ez volt az egyetlen sikere a sorozatban. Egyszer ünnepelhetett a közönség hazai győzelmet, tavaly a Moto2-ben Scott Redding nyert. A pálya legeredményesebb versenyzője Jorge Lorenzo, aki négyből háromszor győzött a királykategória futamán (a 2011-es versenyt Casey Stoner nyerte).

Lorenzo-nak idén is elkellene a siker, hiszen bár Marc Marquez sikersorozata Csehországban megszakadt, Dani Pedrosának köszönthetően a Repsol Honda továbbra is százszázalékos. A korábbi futamok alapján idén is nagy harc várható az első helyért. Tavaly Marquez úgy nyert kis híján, hogy hatalmasat bukott a bemelegítésen. Idén is valószínűleg a gyári Honda és gyári Yamaha kvartettjéből győz valaki, bár Brno-ban üde színfoltot jelentett a Ducati (elsősorban Andrea Dovizioso és Andrea Iannone) jó szereplése is. A helyiek négy britnek (Cal Crutchlow, Bradley Smith, Scott Redding, Michael Laverty) szoríthatnak a hétvégén.

Esteve Rabat visszatért az élre a Moto2-es Cseh Nagydíjon, de egyre élesedik a küzdelem csapattársával, Mika Kallio-val. Silverstone-ban is a Marc VDS motorosai a legfőbb esélyesek. A középső géposztályban Gino Rea és Sam Lowes képviseli a brit színeket. A Moto3-ban az utóbbi négy forduló négy különböző győztest hozott, ráadásul ketten (Efren Vazquez, Alexis Masbou) életük első diadalát ünnepelték. Közben a bajnokság éllovasai nem remekelnek, Csehországban például egyikük sem fért fel a pódiumra. Itt is két hazai induló lesz: John McPhee és Danny Kent.

(fotó: motorcyclenews.com)