Jump to content

Michelisz Argentínáról: Pályafutásom eddigi legjobb hétvégéje!

2014. 08. 08. 09:40

Egy második és egy hetedik hellyel távozott Michelisz Norbi a dél-amerikai országban tartott futamról, ez volt a 2014-es szezon eddigi legeredményesebb versenye a magyar pilóta és csapata számára. A pontversenyben jelenleg a hatodik helyen álló Michelisz számára késéssel indult a hétvége, de aztán a versenypályán fordult a kocka.

Mint ismeretes, a repülőtársaság mulasztása miatt a Zengő Motorsport lemaradt a pénteki tesztről. Norbit ez érthető módon igencsak feldühítette, de a szombati és vasárnapi eredmények teljes mértékben kárpótolták a kálváriájukat. A verseny előtti eligazításra értek Argentínába, ahol a szervezőktől a pilótákig mindenki kérdezgette, hogy hol a csudába voltak? Ez igen jó érzéssel töltötte el a magyar versenyzőt.

Az autó az első pillanattól kezdve remekül működött, nemigen kellett rajta változtatni a szabadedzés alatt. Az időmérőn Norbi minden körben javítani tudott az idején, ami meghozta az önbizalmát. Külön örömet jelentett számukra, hogy új fejlesztés nélkül léptek előre ekkorát, hiszen a Honda többi egysége körülbelül ugyanazt hozta, mint az évad korábbi részében.

Az első futamon elért második pozíciónak Norbi szerint két kulcspillanata volt. Az egyik a jó rajt, hiszen talán a Hungaroringen kapta el utoljára ilyen jól a lámpák kialvásának pillanatát. A másik az a tény, hogy portugál márkatársát, Tiago Monteiro-t maga mögött tudta tartani, hiszen a hondások közül ő idén a legjobb rajtoló és nehéz lett volna visszaelőzni, ha elé kerül.

Később Norbi arra számított, hogy ha Sebastien Loeb nem is, Yvan Muller mindenképpen elé kerül és őt is meglepte, hogy a négyszeres világbajnok jó ideig meg sem tudta őt közelíteni. A dobogóra felállva nagyon boldognak, bár nem euforikusan boldognak érezte magát, mert a teljesítménye valahogy természetesnek tűnt.

A második futam is jól alakulhatott volna, de a rajtnál egy korábban odakerült olajfolt miatt kipörögtek a kerekei. Összességében azonban a hetedik hellyel sem elégedetlen. Utólag visszagondolva, pályafutása eddigi legjobb hétvégéjének tekinti ezt a mostanit, amelyen egyszer sem hibázott.

A jövővel kapcsolatban leszögezte, hogy nem szabad elszállni az itteni jó eredményektől, hiszen idén is kaptak pofonokat egy-egy ígéretes verseny után, de a cél egyértelműen az, hogy a hátralévő futamokon elverjék a gyári Honda-csapatot.

(fotó: tuningpiac.hu, forrás: p1race.hu)