Jump to content

WTCC: Michelisz varázsolt Argentínában

2014. 08. 04. 07:34

Michelisz Norbert a negyedik rajthelyről indulva a második lett a túraautó-világbajnokság argentin nagydíjának első futamán, míg a második versenyt a hetedik helyen zárta. A Zengő Motorsport versenyzője az idény során először állhatott dobogóra, ám ezt igazán stílusosan tette, hiszen borítva a papírformát, a három Citroen közül kettőt, a vb-címvédő Yvan Mullert és a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeböt is maga mögött tudta tartani. A remek argentin teljesítménynek köszönhetően Michelisz az összetett 6. helyére lépett előre.

Az utazás kálváriája, majd a pénteki teszt kimaradása után Michelisz Norbert az igen előkelő negyedik helyet szerezte meg az argentin nagydíj időmérőjén, a mezőnyből egyedül a Citroenekkel nem bírt. A papírforma azt ígérte, hogy a francia gyár három versenyzője különcsatát vív majd a dobogós helyezésekért, ám Michelisz és a Zengő Motorsport másként gondolta. A Termas de Rio Hondó pályán zajló verseny 15 perces késéssel vette kezdetét, ám még ez a rövid csúszás sem zökkentette ki a Norbit. A magyar versenyző zseniális rajtot produkált, az elalvó Yvan Mullert megelőzve a második helyen fordult, ám rajta kívül még Monteiro is el tudott jönni a francia mellett. Ez kapóra jött Michelisz számára, ugyanis a portugál tökéletes bástyának bizonyult, feltartotta Mullert és Loeböt, így Michelisz előnyre tehetett szert. Monteiro azonban az idők végezetéig nem tudta tartani a jóval gyorsabb Citroenes kontingenst, amely végül meg is előzte a gyári hondás versenyzőt és kezdődhetett a hajsza Michelisz pozíciójáért. A magyar versenyző azonban állta a sarat, képes volt tartani a Citroenek tempóját, amely óriási fegyvertény, hiszen a szezon során erre nem nagyon volt példa.

Mindeközben a mezőnyben óriási harcok alakultak ki a helyezésekért, Rob Huff például a 10. helyről egészen a 7. pozícióig küzdötte fel magát, de pontot szerzett az egykori világbajnok csapattársa, az idén elég hányattatott sorsú James Thompson is. A futamot végül az argentin José Maria Lopez nyerte, Michelisz bravúros második helyet szerzett, míg harmadikként a világbajnoki címvédő Yvan Muller ért célba.

A második futamon Michelisz a hetedik helyről kezdett, a pole itt Rob Huffé volt. A Citroenek a Zengő Motorsport versenyzője mögül vágtak neki a körözésnek, amely ismét izgalmasan alakult. A rajtot Huff és Bennani kapták el a legjobban, de jól tartotta magát Michelisz is. Ezúttal Bennani játszotta el a védő szerepét a Citroenek kárára, ám Mullerék ezúttal át tudták hámozni magukat a mezőnyön, igaz a francia vb-címvédő később Chiltonban emberére akadt. Végül az angolt is "lenyomta" Muller, ám mégsem ő, hanem Lopez örülhetett a végén, Huff nem tudta tartani, így az argentin hazai pályán duplázott. Huff ugyanakkor behozta másodiknak a Ladát, ugyanis akkora előnye volt Mullerrel szemben, hogy a franciának nem volt esélye a második helyre. Michelisz hetedikként zárt, ugyanakkor a parádés hétvégének köszönhetően a vb-összetettben feljött a hatodik helyre.

A sok jó hír után egy kevésbé jó: a WTCC-sorozatban döbbenetesen hosszú, újabb szünet következik, a következő versenyhétvégét Pekingben rendezik, október (!) első hétvégéjén.

(Fotó:zengomotorsport.hu)