Jump to content

Daniel Ricciardo nyerte meg a kaotikus Magyar Nagydíjat!

2014. 07. 27. 16:08

Vizes pálya, kipördülő versenyautók, taktikai csata, lélegzetelállító hajrá, újabb izgalmas futamot láthattunk a Hungaroringen. Daniel Ricciardo óriási versenyt futva megszerezte élete második futamgyőzelmét, Fernando Alonso a Ferrari idei legjobb eredményét hozva ért be mögötte, Lewis Hamilton pedig a boxból startolva lett harmadik.

Szűk egy órával a huszonkilencedik Magyar Nagydíj rajtja előtt óriási vihar érte el Mogyoródot, így 2006 és 2011 után ismét nedves körülmények között indult egy magyar F1-es versenyt. Kevin Magnussen és Lewis Hamilton versenyautóin drasztikus javításokat kellett végrehajtani a tegnapi időmérő edzés után, ők a boxutcából várták a lámpák kialvását.

Daniil Kvyat a rajtrácson ragadt a felvezető kör megkezdésekor, csatlakozott Magnussen és Hamilton kettőséhez a boxban. Valtteri Bottas, Fernando Alonso és Jenson Button is nagyot rajtolt, előrevágtattak a második, harmadik és ötödik pozíciókba, Nico Rosberg megőrizte a vezetést, Hamilton a kettes kanyarnál kicsúszott, de folytatni tudta a versenyt.

A kilencedik körben Marcus Ericsson törte össze a Caterhamjét, bejött a biztonsági autó és a mezőny azonnal a boxba hajtott új abroncsokért (a két McLaren kivételével mindenki „slick” gumikat tetetett fel), ami alaposan megkeverte a sorrendet. Daniel Ricciardo vette át a vezetést, Button állt a második, Felipe Massa a harmadik helyen. Romain Grosjean a biztonsági autó mögött csapta falnak az autóját, ugyanott, ahol Ericsson (3-as kanyar).

Az újraindításnál Button átvette a vezetést, Hamilton a kilencedik pozícióba zárkózott fel, Rosberg jó néhány helyet vesztett. A két Mercedes-t már csak Vettel választotta el egymástól. A McLarenek is kereket cseréltek, közben Nico Hülkenberg is kiállt a versenyből, a német saját csapattársával, Sergio Perezzel ütközött. Hátul Pastor Maldonado Jules Bianchival akaszkodott össze, a venezuelai megforgott az első kanyarban.

Ezt követően Perez csúszott meg a célegyenes bejáratánál és vágódott neki a boxutca falának, ismét bejött a Safety Car. Kamui Kobayashi is kiszállt a küzdelemből, az újraindított versenyt Alonso vezette, Jean-Eric Vergne állt a második (!) helyen. Vettel is megpörgött a célegyenesben ugyanúgy, ahogy Perez, de ő megúszta a hibát. Esteban Gutierrez csatlakozott a kiesettekhez, Hamilton pedig Alonso kerékcseréje után a boxból indulva vezette a Magyar Nagydíjat!

Az ötvenhetedik körre az élmezőny letudta a tervezett boxkiállásokat, így Alonso-Hamilton-Ricciardo sorrend alakult ki az első háromban. Rosberg átlépett Raikkonenen és Massán, a vezető trió pedig összeért az utolsó tíz körre. Ricciardo a frissebb gumikkal a 67. körben megelőzte Hamiltont, egy körrel később pedig Alonso mellett is elment! A két világbajnok folytatta a küzdelmet a második helyért, miközben Rosberg is felért rájuk két körrel a vége előtt, de a sorrend már nem változott. Ricciardo nyert, Alonso Kína után ismét dobogóra állhatott a Ferrarival, Hamilton pedig hatalmasat mentett azzal, hogy befutott harmadikként. Pontot szerzett Rosberg, Massa, Raikkonen, Vettel, Bottas, Vergne és Button.

A Száguldó Cirkusz most nyári szünetre vonul, ami után a Belga Nagydíjjal folytatódik a 2014-es világbajnokság.

(fotó: f1fanatic.co.uk)