Jump to content

F1: Hamiltont 60 millió fontos szerződéssel láncolná magához a Merc

2014. 07. 24. 11:10

Nico Rosberg után Lewis Hamilton is szerződést hosszabbíthat a Mercedes istálónál. Szigetországi sajtóinformációk szerint a 2008-as világbajnoknak élete szerződését kínálják Totto Wolffék, amely 2017-ig szólna, de a csapatnak opciós joga lenne arra, hogy további egy évvel meghosszabbítsák azt. Mindezért Hamilton "potom" 60 millió fontot kapna.

Azok után, hogy Nico Rosberg aláírta új szerződését, amely három évre 42 millió fontot garantál neki, a Mercedes vezetősége a csapat másik pilótájának, Lewis Hamiltonnak a szerződését is meg szeretné hosszabbítani. A brit versenyzőnek még 18 hónap van a mostani kontraktusából hátra, ám Toto Wolffék nem akarnak semmit sem a véletlenre bízni, vagy esetleg így szeretnék tovább motiválni az idén ellenállhatatlan formában versenyző Hamiltont.

A 29 éves pilótát 2017-ig láncolná magához a Mercedes, ráadásul opciós joga lenne egy újabb évre. Hamilton a Német Nagydíj után nem mondott konkrétumokat a jövőjével kapcsolatban, sőt - kiváló taktikai érzékről tanúbizonyságot téve - azt mondta, hogy nyitott mindenre a jövőt illetőleg. A Mercedes vezetősége talán ezért kínálta meg még a nyári szünet előtt az új mega-szerződéssel, hogy Hamiltonnak eszébe nem jusson más csapat felé kacsingatnia.

"Lewis fontos láncszeme a csapatnak, szeretnénk, ha hosszú távon is így maradna minden" - kommentálta röviden Hamilton szerződésének ügyét Toto Wolff, aki úgy gondolja, hogy ezzel az ajánlattal egyúttal eloszlatják azokat a találgatásokat is, melyek arra vonatkoznak, hogy a Mercedes le szeretné igazolni Sebastian Vettelt.

Hamilton az első Mercedesnél töltött idénye során elég rapszodikusan teljesített, ám a mostani szezonban eddig kiválóan szerepel, öt futamot nyert, hátránya a vb-összetettben vezető csapattárs, Nico Rosberg mögött 14 pont mindössze.

(Fotó:ctvnews.ca;btimes.co.uk)