Jump to content

F1: Hamilton nagyon várja már a Hungaroringet

2014. 07. 24. 10:20

A hétvégén a Hungaroringen méri össze erejét a Forma-1 mezőnye, mégpedig a 29. Magyar Nagydíjon. A versenyzők minden évben nagyon várják a mogyoródi száguldást, nem véletlenül, hiszen a magyarországi verseny évről évre a legizgalmasabb futamot szolgáltatja a versenynaptárban. A mezőnyből egy valakinek különösen kellemes emlékei vannak a Hungaroringről, ő pedig nem más, mint Lewis Hamilton, aki korábban már négyszer nyert Magyar Nagydíjat.

Hamilton egy esetleges győzelemmel az örökranglistán az élre állhatna a Hungaroringen megszerzett trófeák tekintetében, jelenleg holtversenyben az első a szintén négy győzelemmel rendelkező Michael Schumacherrel együtt. A brit sikerére komoly esély van, hiszen idén a Mercedesek kis túlzással különversenyt vívnak egymással, a mezőny többi tagja jó esetben csak a harmadik helyért küzdhet.

Hamilton nagyon várja már a mogyoródi futamot, egyrészt mert az időjárás mindig kedvez a versenynek, másrészt ilyen karakterisztikával megáldott pályán a mezőny máshozl nem versenyezhet. A 2008-as világbajnok szerint ráadásul a Hongaroring fekszik a stílusának, minderről saját honlapján nyilatkozott.

"Az időjárás általában fantasztikus Magyarországon, a pálya pedig egy igazi "old-school" (klasszikus - a szerk.) vonalvezetéssel megáldott pálya. Nagyon jó karakterisztikája van, mindenképpen azt mondanám, hogy fekszik a stílusomhoz, melyet többen agresszívnak tartanak" - írta le véleményét a Hungaroringről Hamilton.

A Mercedes brit versenyzője a legutóbbi nagydíjon, Hockenheimben a 3. helyen zárt, amelynek látványosan nem örült, pedig a 20. helyről kezdte a futamot. Hamilton jelenleg 14 ponttal van lemaradva a vb-összetettet vezető csapattárs, Nico Rosberg mögött, aki még nem hogy nem nyert a Hungaroringen, de még dobogóra sem állhatott pályafutása során. A német legjobb eredménye a Magyar Nagydíjon egy 4. hely, hasonló helyezéssel a csapattárstól Hamilton alighanem most is kiegyezne.

(Fotó:telegraph.co.uk;worldcarfans.com)