Jump to content

Bölcsőjébe látogat a MotoGP

2014. 06. 26. 10:40

Hagyományosan szombaton rendezik meg a Holland Nagydíjat Assenben, ahová a világbajnokság kezdete óta minden évben ellátogat a mezőny. Sok izgalmas és feledhetetlen momentum fűződik ehhez a pályához, joggal reménykedhetünk egy újabb emlékezetes hétvégében.

Assen olyan a gyorsasági motorsport számára, mint Silverstone a Forma-1-nek. 1949-ben itt futották az első Grand Prix-futamot, a vasárnapi istentisztelet miatt egy szombati napon. Azóta is a MotoGP versenynaptárában rendhagyó módon szombaton rajtol el a három futam. 1949-ben az olasz Nello Pagani egy Gilerával megnyerte az 500- és a 125cc-s futamot is, míg a 350cc-sek között a brit Freddie Frith diadalmaskodott. Régebben lényegesen hosszabb volt a pálya, mint manapság, a holland aszfaltcsíkot 2006-ban kurtították meg, de

Assen még így is a versenyzők egyik kedvenc helyszíne. Számos emlékezetes pillanatot idézhetünk fel akár csak az utóbbi évtizedből is. Talmácsi Gábor kétszer is nyert Hollandiában (2005, 2008), mindkétszer parázs küzdelemben kerekedve felül ellenfelein. A 2006-os MotoGP-bajnok Nicky Hayden itt aratta egyik legemlékezetesebb győzelmét Colin Edwards-szal csatázva, aki talán ekkor járt a legközelebb ahhoz, hogy futamot nyerjen a legnagyobb géposztályban, de egy bukás megakadályozta ebben. Egy másik amerikai, Ben Spies viszont itt szerezte meg élete első és egyetlen motoGP-s futamgyőzelmét 2011-ben. Tavaly pedig Valentino Rossi hosszas nyeretlenségi sorozata szakadt meg Assenben, a „Doktor” 2010 óta először nyert futamot.

A nagy tradíciók nagy eredményeket is takarnak, Mick Doohan például legyőzhetetlen volt ezen a pályán 1994 és 1998 között. A MotoGP-kategória pilótái közül az idén eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Marc Marquez háromszor, kihívói közül Dani Pedrosa csak egyszer (még 2002-ben, a legkisebb géposztályban), Jorge Lorenzo négyszer, Valentino Rossi pedig összesen nyolcszor tudott győzni.Mi várható most? Elnézve a Moto3-as kategória idei futamait, ne legyenek aggályaink afelől, hogy az amúgy is izgalmas versenyeket produkáló Assenben monoton körözgetést látunk majd.

A Moto2-ben a tabella éllovasa, Esteve Rabat érkezhet a legmagabiztosabban Hollandiába, aki legutóbb fölényes győzelmet aratott Spanyolországban. A MotoGP-ben pedig csak egy nagy kérdés van: vajon meglesz Marqueznek a királykategóriában első, összességében a negyedik asseni győzelem vagy megszakad a címvédő döbbenetes sorozata?

(Fotó:tutgen.com/dailymail.co.uk)