Jump to content

Mire számítanak a Forma-1-es csapatok a hétvégén?

2014. 06. 06. 12:24

Monaco után sem lélegezhetett fel a Száguldó Cirkusz mezőnye, a Mercedes lendülete töretlen maradt. A Kanadai Nagydíj előtt számos optimista, de legalább ugyanennyi pesszimista nyilatkozat is elhangzott a versenyzőktől a hétvégi versennyel kapcsolatban.

Drasztikus változásokon esett át Kanadára a Ferrari autója. A kétszeres bajnok Fernando Alonso javulást észlelt Monaco után a csapat hozzáállásában, bízik abban, hogy a fejlesztésekkel együtt ez az eredményeken is meg fog mutatkozni. A spanyol leszögezte, hogy a harmadik világbajnoki cím a legfőbb célja és továbbra is hisz abban, hogy ezt a Ferrarival fogja elérni. Csapattársa, a 200. nagydíjára készülő Kimi Raikkonen viszont elég pesszimista az év hátralevő részét illetően, a finn csak 2015-ben vár jelentős javulást.

A Red Bullnál is felemás a helyzet, ami a két versenyző célkitűzéseit illeti. Daniel Ricciardo szeme előtt élete első futamgyőzelmének megszerzése lebeg, a négyszeres bajnok Sebastian Vettel pedig, szembenézve azzal a ténnyel, hogy jelenleg nem álmodhatnak győzelemről, egy problémamentes hétvégében reménykedik.

A Williams megnehezítené az élcsapatok dolgát, a finn Valtteri Bottas – aki tavaly parádés harmadik helyet szerzett a montreali időmérő edzésen – a Red Bullokkal csatázna, Felipe Massa pedig, megelégelve az eddigi nem túl acélos eredményeket, a legjobb 6-ba várja magát a futamon.Míg a Williams a Red Bull, addig a Force India a Ferrari skalpjára vadászik. Bár Vijay Mallya együttese majd csak Nagy-Britanniában kap új fejlesztéseket, bíznak abban, hogy meg tudják őrizni a negyedik helyet a konstruktőrök pontversenyében, sőt talán az olaszokat is elkaphatják.

A Lotus – bár 2012-ben Romain Grosjean egy második helyett szerzett itt, ráadásul a pocsék idénykezdet után javulás állt be az utóbbi versenyeken – nem túl bizakodó a mostani futammal kapcsolatban, elmondásuk szerint a pálya nem kedvez az autóiknak, szenvedős hétvégére számítanak.

A szurkolók többségét azonban a Mercedes körüli helyzet izgatja. Nem az a kérdés, hogy folytatni tudják-e eddigi közel hibátlan teljesítményüket (bár Montrealban bármi megtörténhet), hanem hogy újra összecsap-e egymással a pontversenyt vezető Nico Rosberg és a 2008-as bajnok, Lewis Hamilton? A pilóták állítólag tisztázták a Monacóban felmerülő nézeteltéréseket, ám hogy ez tényleg számít is valamit, azt majd meglátjuk a futam első kanyarjában.

A Kanadai Nagydíj érdemi része ma kezdődik meg, mégpedig a két szabadedzéssel.

(Fotó:thesun.co.uk/f1madness.co.za)