Jump to content

Cseh négy kilóval könnyebben vág neki Riónak

2016. 07. 29. 02:46

Cseh László negyedik olimpiájára készül és míg Londonnal kapcsolatban azt mondja, hogy nem volt rendben a felkészülése, addig a mostani játékokkal kapcsolatban sokkal jobbak az érzések. Cseh már hangolódik az ötkarikás játékokra, sőt már az időeltolódást modellezik edzőjével, Plagányi Zsolttal.

Cseh László többször mondta már, érez magában annyi erőt, hogy megszerezze az olimpiai éremkollekciójából számára leginkább hiányzó darabot, az aranyat. Rióban sem lesz azonban könnyebb dolga, hiszen legnagyobb ellenfelei - többek között az olimpiák történetének legeredményesebb versenyzője, Michael Phelps - szintén a győzelemre hajtanak. Az ország "Lacikája" azonban nem izgul, tudja, hogy mi vár rá.

„Újoncként egészen más érzések töltöttek el az athéni nyári játékok előtt, mint most, amikor már csak napok választanak el a negyedik olimpiámtól. Tizennyolc évesen sokat izgultam, de a lámpaláz nem költözött belém és nem is zsibbasztott el. Sokkal nagyobb volt a tét Pekingben, amikor titkon már azt reméltem, hogy egy számban talán sikerül elkapnom Phelps-t. Aztán kiderült, hogy három Európa-csúcs megdöntése is kevés ehhez. London visszalépést jelentett, most viszont csak megerősíteni tudom azt, amit már a tavalyi kazanyi világbajnokság után kimondtam: képesnek tartom magamat az első olimpiai győzelmem megszerzésére” .
Az mondjuk önbizalomra adhat okot, hogy Cseh László úgy utazhat Rióba, hogy tudja a 100 és 200 pillangó világranglistáját is vezeti. A 200-as világranglistán messze a legjobb idővel rendelkezik (1:52:91), ez jobb mint amivel Kazanyban világbajnokságot tudott nyerni. Mögötte két japán, a dél-afrikai Chad le Clos, a hazai kihívó Kenderesi Tamás és hatodikként Michael Phelps következik.

„Várhatóan le Clos legyőzése ütközhet a legnagyobb akadályba, de a japánok is megtáltosodhatnak. Ennél is szorosabb lesz a százas döntő, ahol jelenleg is parányi a különbség Laci és Phelps között, és akkor ott vannak még azok, akik jó napot kifogva boríthatják a papírformát” – mondja Plagányi Zsolt

A felkészülés sikerességét az is jól mutatja, hogy Laci május óta négy kilóttól szabadult meg, saját bevallása szerint olyan szálkás, mint húszéves korában.

Plagányi Zsolt befejezésül elmondta: „Az itthoni felkészülést a bevált utat követve most is Törökbálinton és „kismedencében” fejezzük be. Laci egyre gyorsabb, ahogy az én szívverésem is, pedig mindketten jól tudjuk, hogy mindent, amit csak kellett, elvégeztünk és méghozzá első rangú minőségben”

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)