Jump to content

Rio: nem biztonságos az olimpiai falu

2016. 07. 27. 08:44

A beszámolók szerint lakhatatlan az olimpiai falu épületeinek több mint fele. Egy vizsgálat kimutatta, hogy 31 épületből 19 nem biztonságos. Ez nem lenne túl nagy gond, hiszen az ilyen hiányosságokat ki lehet javítani, ám minderre csak most derült fény, 9 nappal a játékok kezdete előtt. 

A riói olimpiai faluval kapcsolatban pár napja érkeztek az első aggasztó hírek, az épületek kivitelezése több csapatnál is kiverte a biztosítékot, az ausztrálok például jelezték, hogy számukra nem felelnek meg az építmények, ezért egyelőre szállodákban laknak.

Több száz versenyző érkezik a napokban Rio de Janeiróba, összesen pedig 10 000 sportoló vesz majd részt az ötkarikás játékokon, rajtuk kívül még 7 000 fős személyzetet kellene fogadnia a Barra Olympic Parknak, egyelőre azonban még finoman sem tökéletes a helyzet. Az ausztrálok mellett már a britek, az új-zélandiak és a dánok is aggályaikat fejezték ki a fennálló helyzettel kapcsolatban.

A valaha volt legnagyobb olimpiai faluban áramkimaradás, víz- és gázszivárgás is történt az elmúlt néhány napban, ráadásul egy rövidzárlat következményeként kisebb tűz is felütötte a fejét. A szállások egy részében nem működnek a liftek, eláztak a padlók, lyukak vannak a plafonon.

Az úgynevezett stresszteszteket már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna ejteni, de a tizenhét-emeletes épületek körülbelül 60 százalékánál ez még nem történt meg. Ezekbe a tesztekbe tartozik például, hogy az épület összes vécéjét egyszerre húzzák le. Ennek az eredménye lett, hogy beáztak a falak. Ezek hatására döntöttek úgy a szervezők, hogy még nem engedik be a sportolókat a faluba.

Mario Andrada szóvivő elmondta, hogy 630 munkást rendeltek ki a helyszínre, hogy elhárítsák a problémákat és reményeik szerint kedd estére végeznek is minden javítanivalóval és fogadhatják az érkező csapatokat. Arról nem érkezett hír, hogy a feladatokat és a hiányosságokat orvosolták-e ilyen rövid idő alatt a szakemberek, ám kiindulva abból, hogy mennyi idejük volt a kivitelezésre és még ennyi idő alatt sem tudták a feladatukat hiba nélkül elvégezni, talán joggal lehetünk szkeptikusak. 

(Forrás: sportrajongo.hu;m4sport.hu/Fotó:twitter, theaustralian.com.au)