Jump to content

BL: Gulácsi után Nikolics is a Dortmund ellen

2016. 09. 13. 12:44

A magyar válogatott Nikolics Nemanja csapata, a lengyel Legia a Borussia Dortmundot fogadja szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A varsói klub már a főtáblára kerüléssel nagy sikert ért el, ugyanis legutóbb húsz éve szerepelt lengyel csapat a BL csoportkörében.

A nemzetközi sikerek ellenére felemás a varsóiak eddigi idénye, ugyanis a bajnokságban címvédőként meglehetősen rosszul rajtoltak: nyolc forduló után hét pont a hátrányuk az éllovas Jagiellonia mögött, és csak a 13. helyen állnak a tabellán, a Lengyel Kupában pedig már a 32 között búcsúztak. Nikolics is elsősorban a BL-selejtezőben teljesített jól, ott ugyanis öt gólt szerzett, míg a bajnokságban eddig háromszor, a kupában pedig egyszer volt eredményes.

A lengyel élvonal előző idényének gólkirálya az m4sport.hu-n hétfőn megjelent interjújában úgy fogalmazott: meghatározó pillanat lesz az életében a szerdai meccs.

"A nehezét már megcsináltuk, bejutottunk a legrangosabb európai kupába. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a csoportban az esélyesek, így veszítenivalónk sincs, félelem nélkül kell játszanunk" - tette hozzá.

Az F csoport másik mérkőzésén a címvédő Real Madrid a portugál Sporting együttesét fogadja - soraiban a hétvégén kéthónapos kényszerpihenő után góllal visszatért Criastiano Ronaldóval.

Az angol bajnokságot címvédőként egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel kezdő Leicester City a belga bajnok Club Brugge vendége lesz, a nap rangadóját pedig az olasz bajnok Juventus játssza, amely az Európa Liga-győztes Sevillát fogadja.

Az E csoportban a Tottenham Hotspur stadionjának felújítása miatt a Wembleyben látja vendégül az AS Monaco együttesét.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)