Jump to content

Serie A: visszatér a gólkirály

2016. 07. 28. 08:23

Már az orvosi vizsgálatokra vár Rómában Ciro Immobile, aki Sevillaból a Lazioba igazol. A korábbi olasz gólkirály az utóbbi években megjárta Németországot és Spanyolországot is, ám egyik állomáshelyén sem tudta megismételni korábbi formáját, ezért végül a hazatérés mellett döntött. 

 

A Serie A-ban folytatja pályafutását a 2013-2014-es idény olasz gólkirálya. Immobile korábban a Juventusban, a Genoában, majd a Torino színeiben is játszott. Innen 18 millióért szerződött Dortmunba, de hamar kölcsönadták az Európa Liga-címvédő Sevillának.

Spanyolországban az elmúlt szezonban nem ment neki a játék, új csapata is kölcsönadta és végül a Torinónál kötött ki, ahol kezdte megtalálni a formáját. Immobile a kevésbé sikeres időszak ellenére is úgy érzi, hogy felemelkedőben van a pályafutása, elmondása szerint, több klub is megkereste, és végül a Laziot választotta: „Boldog és izgatott vagyok az új kihívást illetően”

A 15-szörös olasz válogatott futballistáért 8 millió eurót fizet a római klub, amelyiknek ez már a harmadik átigazolása idén. A belga Jordan Lukaku és a brazil Wallace Fortuna dos Santos mellett, Immobile számít papíron a legnagyobb névnek.

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter, skysports.com)