Jump to content

Európa Liga: történelmet ír-e a Sevilla

2016. 05. 18. 09:43

Ma ester rendezik a labdarúgó Európa Liga döntőjét, amelynek érdekessége, hogy sem a Sevilla sem a Liverpool nem bukott még el finálét története során. Ez persze a mai este folyamán megváltozik, a kérdés csak az, hogy a spanyol vagy az angol csapat esetében. 

A sorozat legeredményesebb csapatai, a négyszeres győztes Sevilla és a három alkalommal első Liverpool találkozik a labdarúgó Európa Liga szerda esti fináléjában.

A bázeli St. Jakob-Parkban egy sorozat biztosan megszakad majd, ugyanis a második számú európai kupában ez a két csapat még nem veszített a fináléban. A Sevilla 2006-ban és 2007-ben, valamint 2014-ben és 2015-ben győzött, míg a Liverpool 1973-ban, 1976-ban és 2001-ben hódította el a trófeát. A Sevilla negyven év után az első együttes lehet, amely sorozatban háromszor diadalmaskodik egy európai kupában, ez a bravúr 1974 és 1976 között a Bayern Münchennek sikerült a Bajnokcsapatok Európa Kupájában.

"Az, hogy sorozatban a harmadik döntőnkre készülünk, jól mutatja, hogy mennyire összeszedettek vagyunk, és igazán vágyunk az Európa Liga-győzelemre" - nyilatkozta Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője.

Jürgen Klopp tavaly októberben Brendan Rodgers menesztését követően ült le a Liverpool kispadjára, s hatalmas eredmény lenne, ha mindjárt bemutatkozásként kupagyőzelmet aratna a csapattal. Ugyanakkor, ha a Vörösök nem hódítják el a trófeát, akkor azt komoly kudarcként élhetik meg az Anfield Roadon, ugyanis ebben az esetben az együttes a következő szezonban nem indulna egyik európai kupában sem, mivel a Premier League-ben csak a nyolcadik lett.

"Óriási harc lesz a pálya minden részén, ebben biztos vagyok. Egy kupát nem lehet csak szimplán egy kis futballal elhódítani" - nyilatkozta a 48 éves Klopp, aki korábban a Mainz és a Borussia Dortmund edzőjeként is találkozott már a Sevillával. Az UEFA Kupa 2005/06-os idényének első fordulójában a Sevilla a Mainzban elért gól nélküli döntetlent követően a hazai pályán aratott 2-0-ás győzelemmel jutott tovább, míg a 2010/11-es Európa Liga idény csoportkörében a Borussia Dortmund előbb hazai környezetben 1-0-ra kikapott, Andalúziában pedig 2-2-es döntetlent játszott.

A bázeli összecsapás 20.45 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a svéd Jonas Eriksson lesz. Bogdán Ádám ugyan a Liverpool játékosa, sőt, vasárnap védett is a Liverpool bajnoki zárómérkőzésén, az Európa Liga-keretnek azonban nem tagja.

Európa Liga, döntő

Sevilla (spanyol)-FC Liverpool (angol), Bázel, St. Jakob-Park 20.45, v.: Jonas Eriksson (svéd)

A várható kezdőcsapatok:

Sevilla: David Soria - Mariano Ferreira, Adil Rami, Daniel Carrico, Benoit Tremoulinas - Grzegorz Krychowiak, Steven N'Zonzi - Coke, Éver Banega, Vitolo - Kevin Gameiro

FC Liverpool: Simon Mignolet - Nathaniel Clyne, Dejan Lovren, Kolo Touré, Alberto Moreno - Emre Can, James Milner - Adam Lallana, Roberto Firmino, Philippe Coutinho - Daniel Sturridge

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)