Jump to content

A bajorok bíznak a továbbjutásban

2016. 04. 13. 09:10

Ma estére kiderül mely négy csapat jut be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Ha pusztán a statisztikákból indulunk ki, akkor portugál együttes nem lesz a négy között, ugyanis a Bayern München története során még nem bukott el olyan párharcot, amelyben portugál csapat volt a riválisa. Persze a Benicánál remélik, hogy érvényesül az örök sportos közhely, miszerint: egyszer minden jó sorozat megszakad. 

A Bayern München minimális, egygólos előnnyel utazik Portugáliába a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágójára azzal a céllal, hogy idegenben harcolják ki a továbbjutást.. A portugálok fanatikus szurkolóikban bíznak, és ígérik, az első perctől az utolsóig küzdeni fognak.

A Benfica és a Bayern München közötti negyeddöntős csata múlt heti első mérkőzésének elején úgy tűnt, nem lesz kérdéses a továbbjutó kiléte, hiszen a müncheniek már a második percben vezetést szereztek Arturo Vidal fejesével. Josep Guardiola együttese ezt követően azonban hiába játszott végig fölényben, nem tudott nagyobb előnyt kiharcolni a szerdai visszavágóra.
Ennek ellenére a Bayern az esélyes, a bajorok sorozatban ötödik alkalommal juthatnak a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban. A német csapat története során kilenc oda-visszavágós párharcot játszott portugál riválissal, és mindegyiket megnyerte.

Egy nagyon izgalmas visszavágó lesz fantasztikus hangulatban" - mondta Thomas Müller a visszavágó előtt, amit 66 ezer néző előtt játszanak majd az Estadio da Luzban.

"Nagyon jó formában vagyunk, a játékosok pedig nem idegesek, ha fanatikus nézők előtt kell játszani" - tette hozzá Philipp Lahm, aki szerint a csapattársaival jól tudja kezelni, ha a lelátóról nagy nyomás nehezedik rájuk. "Ha sikerül egy gólt szereznünk, jó esélyünk van arra, hogy bejussunk az elődöntőbe, efelől nincs kétségem" - tette hozzá.

A Benfica eddig 33 alkalommal került hátrányba idegenben egy európai kupapárharcban, s ezek közül 11-et nyert meg összesítésben.

"Fantasztikus hangulat lesz a mérkőzésen. A csapatnál mindenki egy újabb csodás éjszakáról álmodik" - mondta Pizzi, a Benfica középpályása az Uefa.com-nak.

"Eddig csak a televízióban láttam ilyen mérkőzéseket, most pedig a pályán lehetek a Bayern ellen, ezért nagyon izgatott vagyok" - mondta Talisca. A középpályás szerint csapata jó formában van, ezért optimistán várja a szerdai visszavágót.

"Jó formánkat mutatjuk az utóbbi időben. Nem csak az én álmom, hanem a csapattársaimé, hogy bejussunk az elődöntőbe. Közel vagyunk, ugyanakkor tudjuk, hogy nehéz lesz, de mindent bele fogunk adni, az első perctől az utolsóig harcolni fogunk, hogy elérjük a célunkat" - hangsúlyozta Pizzi.

A Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak szerdai programja:
Benfica (portugál)-Bayern München (német) 20.45 (0-1)

(Forrás: sportrajongo.hu;mti, m4sport.hu/Fotó:twitter)