Jump to content

Hosszabbított a védő akit a Barca és a Real is akar

2016. 02. 15. 10:54

Marco Verratti, a PSG olasz labdarúgója egy évvel meghosszabbította szerződését, és elmondása szerint esze ágában sincs távozni a francia fővárosból. A huszonhárom éves olasz középpályás szerződése eredetileg 2019 júniusában járt volna le, a változtatással 2020-ig maradhat a Paris Saint Germain labdarúgója.

Verratti 2012 nyarán érkezett a francia bajnokhoz, azóta 155 mérkőzésen lépett pályára, ebből 28-szor a Bajnokok Ligájában. A legrangosabb európai klubsorozatban a Chelsea elleni keddi nyolcaddöntőre készülő párizsiak ezzel a hosszabbítással talán figyelmeztették a középpályás iránt érdeklődő Barcelonát és Real Madridot, de az is igaz, hogy így még nagyobb összeget kérhetnek Európa egyik legkeresettebb játékosáért, akit Xavi is a Barcába valónak tart.

"Nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak - mondta Verratti a klub hivatalos honlapjának. - Köszönöm a klub bizalmát, amelyet ideérkezésem óta tapasztalok. Szeretem a várost és a klubot is. Továbbra is mindent megteszek azért, hogy sikeresek legyünk, és mi legyünk Európa legjobbjai."

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:sport.fr)

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:uefa.com)