Jump to content

Visszavonul a legendás védő

2016. 01. 30. 08:37

Egykoron a világ legjobb védőjének tartották, külföldiként az a megtiszteltetés érte, hogy csapatkapitánya lehetett a Manchester Unitednek. A "Vörös Ördögökkel" mindent megnyert, amit meg lehet nyerni, aztán csendben elbúcsúzott és Olaszországba tette át székhelyét. Az Interrel már elmaradtak a sikerek és jöttek a sérülések is, majd pedig az elkerülhetetlen: a visszavonulás. Nemanja Vidic szögre akasztja a stoplist. 

Bejelentette visszavonulását a Manchester United, az Internazionale és a szerb válogatott korábbi labdarúgója, Nemanja Vidic.

"Eljött az ideje, hogy szögre akasszam a cipőmet. Az elmúlt években elszenvedett sérüléseim megviseltek. Szeretnék köszönetet mondani minden játékosnak, akivel együtt futballozhattam, minden edzőnek és stábtagnak. Köszönöm továbbá a szurkolóknak, hogy támogattak az évek során" - írta Vidic.

A szülővárosa, Uzice csapatából induló hátvéd megfordult a Crvena zvezda, a Spartak Subotica, s az orosz Szpartak Moszkva együttesében, majd 2006 és 2014 között a Manchester Unitedet erősítette, amelynek éveken keresztül csapatkapitánya is volt. Az angol klubbal öt bajnoki címet szerzett, 2008-ban Bajnokok Ligája-győztes lett és a klubvilágbajnokságot is megnyerte.

A 2008/09-es és a 2010/11-es évad végén a Premier League legjobb játékosának választották, és a labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba is bekerült. Profi karrierje utolsó klubja az Internazionale volt, amellyel a múlt héten bontott szerződést. Az elmúlt szezonban 28 találkozón kapott lehetőséget, ám a jelenlegi idényben hátsérülése miatt nem lépett pályára. Augusztusban sérvvel műtötték.

A jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban összesen 56 mérkőzésen lépett pályára.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:thesun.com)