Jump to content

Simeone: jobb volt a Chelsea

2017. 09. 28. 09:45
Megérdemeltnek nevezte a Chelsea győzelmét Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője a spanyol fővárosban szerda este rendezett labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés után.
 

„Az ellenfél jobb volt, intenzívebben futballozott, taktikailag és technikailag is fölénk nőtt még úgy is, hogy 1-0-ra vezettünk” – vélekedett az ötvenedik BL-meccsén ténykedő argentin tréner, aki szerint csapata egy pillanatra sem nyugodhatott meg.

„A Chelsea megérdemelte a győzelmet, mert jobban játszott. A döntetlen kedvező lett volna a számunkra, de az angolok az utolsó akciót eredményesen zárták le, volt türelmük járatni a labdát” – utalt arra, hogy a londoni csapat a 60. percben történt egyenlítését követően a 94.-ben szerezte a három pontot érő gólt. A hazaiak találata az első félidő hajrájában, tizenegyesből esett.

Antonio Conte, a vendégek olasz vezetőedzője szerint az összes játékosa jó teljesítményt nyújtott és beletette az egyéniségét a mérkőzésbe.

„Nagyon nehéz visszakapaszkodni az Atlético Madrid ellen, ha megszerzi a vezetést, de mi megérdemeltük a győzelmet, mert volt karaktere a játékunknak” – mondta.

A Chelsea két győzelemmel kezdte a csoportküzdelmeket, ezzel együtt Conte egyelőre nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni.

„Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, és továbbra is alázatosan kell futballoznunk. Ez az, ami eredményre vezetett (az előző idényben) a Premier League-ben. A mostani győzelem növeli az önbizalmunkat, a célunk az, hogy minden sorozatban versenyképesek maradjunk” – összegzett.

A BL C csoportjában a Chelsea-nek hat, az AS Romának négy, az Atlético Madridnak egy pontja van, a Qarabag pedig pont nélkül áll.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)