Jump to content

BL: sikerül-e a csoda az Atléticónak?

2017. 05. 10. 11:03

Fernando Torresék háromgólos hátrányból próbálnak felállni az ősi rivális Real Madrid ellen, a BL-elődöntő visszavágóján. Nem lesz könnyű dolguk, de ha valakinek, akkor az Atléticónak sikerülhet a bravúr. A madridi derbivel egyben búcsúzik az európai kupaporondtól az Atlético legendás otthona, a Vicente Calderón Stadion is, amely 1966-ban nyitotta meg kapuit. 

 
 
Az első mérkőzésen a Real Madrid hazai pályán Cristiano Ronaldo mesterhármasával diadalmaskodott, s a látottak, valamint a statisztika alapján gyakorlatilag borítékolható a címvédő továbbjutása a fináléba, azonban az is biztos, hogy Diego Simeone tanítványai szeretnék emlékezetessé tenni a szurkolóknak a létesítmény utolsó európai kupamérkőzését. Jövőre ugyanis már új stadionjában, a 67 ezer néző befogadására alkalmas Metropolitanóban fogadja ellenfeleit a csapat.

A Vicente Calderón Stadionban 142 európai kupamérkőzéséből az Atlético 104-et megnyert, 24-szer játszott döntetlent, s csak 14-et veszített el.
 


A statisztikák szerint az Atlético Madridnak nem sok esélye van, hiszen a Bajnokok Ligájában még egyetlen elődöntős párharcot sem fordítottak meg kétgólos, vagy annál nagyobb hátrányból. Az Atlético ráadásul az elmúlt négy évtizedben (!) csak egyszer győzte le olyan arányban ellenfelét, amely most továbbjutást jelentene neki, két évvel ezelőtt egy bajnokin 4-0-ra diadalmaskodott a Simeone-csapat. Ugyanakkor ezt az eredményt már csak azért is nehéz lesz most megismételni, mert a Real Madrid legutóbbi 60 tétmérkőzésén mindig szerzett gólt.

Simeone a találkozót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, sok csapat számára lehetetlen feladat lenne a továbbjutás, de bízik az együttesében, s képesnek tartja arra, hogy csodát tegyen. "Nem mondanám, ha nem hinnék benne" - nyilatkozta az újságíróknak az argentin tréner.

"Persze, hogy képesek vagyunk rá. Nézzék csak meg a Barcelonát, nekik még nehezebb dolguk volt" - mondta a csapatkapitány Gabi.

A Bajnokok Ligája történetében még nem volt címvédés, a Real Madrid lehet az ötödik csapat, amely eljut a címvédés lehetőségéig, korábban az AC Milan (1994, 1995), az Ajax Amsterdam (1995, 1996), a Juventus (1996, 1997) és a Manchester United (2008, 2009) is elbukott címvédőként a fináléban.

A 20:45-kor kezdődő meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)