Jump to content

La Liga: átálnak az ázsiai időre

2017. 03. 23. 19:59

A spanyol bajnokság a tervek szerint hamarosan átállhat arra, hogy mérkőzéseit korábban, egy másik időzónának kedvezőbb időben rendezi. A tervek szerint a következő bajnoki idényekben több futballmérkőzés kezdődhet korábban a Primera Divisiónban, amennyiben nő az ázsiai szurkolók száma.

 
 

 

Javier Tebas, a spanyol bajnokságot szervező Liga (LFP) elnöke a szingapúri irodájuk megnyitása alkalmából emlékezetett arra, hogy már eddig is módosult a korábbi hagyományos program. A vasárnap deles kezdés korábban is megvolt, de a mostani sorozatban vezették be, hogy szombaton közép-európai idő szerint 13 órakor indul az első mérkőzés, emellett nagy rangadókat előrehoztak estéről 16.15-re, ami kedvez a spanyol futballt Ázsiában követőknek. A 22 órás kezdést pedig elhagyták.

A Barcelona és a Real Madrid decemberi összecsapása délután volt, és ugyancsak 16.15-kor kezdődik majd a Real és az Atlético Madrid április 8-ai mérkőzése.

Néhány rangadó azért így is estére maradt, például a Real és a Barcelona madridi találkozója április 23-án 20.45-kor kezdődik.

"Változtattunk a kezdési időpontokon, hogy itt, Ázsiában is normális időben lehessen követni a mérkőzéseket, és még további lépéseket tervezünk. Számunkra Szingapúr lesz a kapu Kelet-Ázsiához, innen próbálunk elérni még több szurkolót" - mondta Tebas.

Az LFP-nek ez a negyedik ázsiai irodája, korábban Dubajban, Kínában és Indiában nyitott hasonlót.

A spanyol élvonalban három klubnak - a Valenciának, a Granadának és az Espanyolnak - van ázsiai tulajdonosa. A Kína leggazdagabb embere, Vang Csien-lin tulajdonában álló Dalian Wanda csoport húsz százalékot birtokol az Atlético Madridban, és a csapat új stadionjának - a következő idényre elkészülő Wanda Metropolitanónak - a névadója lesz.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)