Jump to content

BL: kétgólos előnye ellenére sem lesz könnyű dolga a Real Madridnak

2017. 03. 07. 10:13

Kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóján a Real Madrid kétgólos előnnyel léphet pályára a Napoli vendégeként, baráti fogadtatásban azonban biztosan nem lesz részük Cristiano Ronaldóéknak a San Paolo Stadionban.

 

Zinedine Zidane csapata 3-1-re legyőzte hazai pályán az olasz együttest, de az idegenben szerzett találat még sokat érhet a nápolyiaknak, akiket telt ház fogad majd, a mérkőzésre ugyanis húsz perc alatt elfogyott az összes jegy. Maurizio Sarri vezetésével, a szurkolók segítségével és a kitűnő támadósorukkal meglepetést okozhatnak a madridiaknak. 

A Napoli története során még soha sem jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a Real Madrid azonban lényegesen tapasztaltabb ezen a téren. A jelenlegi rendszerben a 2003/04-es szezon óta működik a legrangosabb európai kupasorozat, a Galaktikusok eddig hét alkalommal jutottak tovább nyolcaddöntőből, 2014-ben és 2016-ban pedig bajnoki címig meneteltek, hat esetben azonban nem sikerült továbblépniük. Érdekesség, hogy a sikertelenség hat egymást követő évben esett meg a spanyolokkal, 2004 és 2010 között. A szűk esztendők alatt kétszer búcsúztatta olasz csapat a madridiakat a nyolcaddöntőben: a Juventus (2004-2005) és a Roma (2007-2008) - ez biztató lehet a Napoli számára.

Néhány nápolyi szurkolóban még élénken élhet a két csapat pontosan harminc évvel ezelőtti összecsapása. A Bajnokcsapatok Európa Kupájának (BEK) első fordulójában találkozott egymással 1987-ben a Real és a Napoli, akkor a spanyolok hazai pályán 2-0-ás győzelmet arattak, az olaszoknak azonban csak 1-1-es döntetlenre futotta a visszavágón. Hatvanezer ember fog szurkolni a San Paolo Stadionban kedd este, a nápolyiak fanatizmusát és futball iránti szeretetét pedig nagyon jól mutatja egy 2012-es Chelsea elleni ütközet, amikor a stadion befogadóképességénél tízezerrel többen szurkoltak szeretett csapatuknak, igaz senki nem tudja, ez hogyan történhetett meg. Hétfő délután még nyugodt környezetben edzett a Real a Vezúv tövében. Az M4 Sporton és az m4sport.hu-n 20:45-től önök is megnézhetik, hogy ha a vulkán nem is, de a nápolyiak kitörnek-e kedden...

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti, m4sport.hu / Fotó: twitter)