Jump to content

Európa Liga: kizárták a török sztárklubot

2016. 06. 24. 09:47

Nem indulhat az Európa Liga következő idényében a török Galatasaray, miután megsértette az UEFA pénzügyi Fair Play szabályát. A népszerű török együttes, ahol olyan sztárok játszanak, mint például a német válogatott Lukas Podolski fellebbezett az ítélet ellen, ám ezt a fellebbezést elutasították, így életbe lép az eltiltás 

Az Európa Liga 2016-2017-es idényét a Galatasaray nélkül rendezik meg, ez most már hivatalos. A török klub, amely megszegte az Európai Labdarúgó Szövetség által korábban hozott fair play szabályt fellebbezett a döntés ellen, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság elutsította azt, így a Galata büntetése hatályba lépett. 

Ez természetesen érzékenyen érintheti a klubot, hiszen egyrészt komoly összegtől esik el, másrészt az átigazolási időszakban a kiszemelt játékosok valószínűleg kétszer meggondolják majd, hogy áttegyék székhelyüket az isztambuli klubba, lévén a következő idényben a nemzetközi porondon nem mutathatják meg magukat. 

A döntést a sportdöntőbíróság azzal indokolta, hogy az UEFA eljárása mindenben megfelelt az előírásoknak. A Galta a Török Kupa megnyerésével vívta ki az EL-indulás jogát, most azonban biztossá vált, hogy nélküle rendezik meg a sorozatot.

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter)