Az 54 éves Schaaf 1972 és 2013 között - előbb játékosként, majd edzőként - a Werder Bremen szolgálatában állt, legutóbb pedig az Eintracht Frankfurt vezetőedzője volt. Hannoveri szerződése 2017-ig szól, tíz év alatt ő a klub nyolcadik trénere.
"A tapasztalata önmagáért beszél, hosszú éveken át sikerrel dolgozott a Bundesligában" - indokolta a klubvezetők döntését Martin Bader sportigazgató.
A Hannover 17 fordulót követően az utolsó előtti helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. A német Bild című napilap értesülése szerint a sereghajtó Hoffenheim magyar válogatott csatárát, Szalai Ádámot több más klub mellett a Hannover is leigazolná a téli szünetben. Szalai eleddig nem kommentálta a hírt, annyit azonban tudni lehet, hogy a magyar csatár attól is tette függővé a hannoveri szerepvállalását, hogy a klub kit nevez ki a csapat élére. Miután a szakvezető kilétét immáron nem övezi homály, Szalai jövője is körvonalazódni látszik, legalábbis az napokon belül eldől, hogy a játékos elfogadja-e a Hannover ajánlatát, vagy más csapattal folytatja a tárgyalásokat.
(Forrás:sportrajongo.hu,mti/Fotó:achtzen99.de