Jump to content

Ismét hengerelt a Bayern

2015. 11. 25. 08:45

A Bayern München hazai pályán 4-0-ra legyőzte az Olimpiakosz Pireuszt, ezzel Pep Guardiola együttese a nyolcaddöntőbe jutott. A bajorok 10 emberrel fejezték be a találkozót, ám az Olimpiakosznak ennek ellenére esélyt sem adtak.

A Bayern a német bajnokságban a legutóbbi játéknapon a Schalke együttesét verte 3-1-re és ezúttal a BL-ben is igazolta, hogy jelenleg Európa egyik leggólerősebb együttese. Pep Guardiola csapata az Allianz Arénában négyet vágott az Olimpiakosznak, ráadásul úgy, hogy Holger Badstubert a játékvezető az 53. percben kiállította, így a hazaiak majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak. Igaz, hogy addigra már vezettek 3-0-ra, hiszen előbb Douglas Costa, majd Robert Lewandowski és Thomas Müller is betaláltak, ám a 2. játékrészben 10 emberrel is gólt tudtak szerezni, mégpedig a 70. percben Kingsley Coman révén. A Bayern újabb győzelmének köszönhetően már ott van a nyolcaddöntőben.

Az F jelű kvartett másik találkozóján az Arsenal a Dinamo Zagreb elleni sikerrel életben tartotta esélyeit a továbblépésre. A játékvezető Kassai Viktor volt.

A G csoportban a Dinamo Kijev vendégként legyőzte az eddigi éllovas FC Portót, míg a Chelsea idegenben nyert a Makkabi Tel-Aviv ellen, így ebben a négyesben még három csapatnak van esélye az utolsó kört megelőzően a továbblépésre.

A H csoport esti találkozóján a Gent a 95. percben szerzett góllal idegenben diadalmaskodott a Lyon felett, a belga csapat így megelőzte a Valenciát a második helyért folyó versenyfutásban. Ugyanis a Zenit-Valencia mérkőzésen a már biztos továbbjutó orosz együttes két góllal múlta felül a 80. perctől emberhátrányban játszó spanyolokat. A továbbra is százszázalékos gárda sikerével bebiztosította a csoportelsőségét.

Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

E csoport:

FC Barcelona (spanyol)-AS Roma (olasz) 6-1 (3-0)
gól: Suárez (15., 44.), Messi (18., 60.), Piqué (56.), Adriano (77.), illetve Dzeko (91.)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (1-0)
g.: Gordejcsuk (2.), illetve Mehmedi (68.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Barcelona 13 pont, 2. Bayer Leverkusen 5 (12-11), 3. AS Roma 5 (11-16), 4. BATE Boriszov 4

F csoport:
Arsenal (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 3-0 (2-0)
g.: Özil (29.), A. Sánchez (33., 69.)
Bayern München (német)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 4-0 (3-0)
g.: D. Costa (8.), Lewandowski (16.), Müller (20.), Coman (70.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 12 pont, 2. Olimpiakosz 9, 3. Arsenal 6, 4. Dinamo Zagreb 3

G csoport:
FC Porto (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-2 (0-1)
g.: Jarmolenko (35., 11-esből), González (64.)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Chelsea (angol) 0-4 (0-1)
g.: Cahill (20.), Willian (73.), Oscar (77.), Zouma (91.)
Az állás: 1. Chelsea 10 pont (11-3), 2. FC Porto 10 (9-6), 3. Dinamo Kijev 8, 4. Makkabi Tel-Aviv 0

H csoport:
Olympique Lyon (francia)-Gent (belga) 1-2 (1-1)
g.: Ferri (7.), illetve Milicevic (32.), Coulibaly (95.)
Zenit (orosz)-FC Valencia (spanyol) 2-0 (1-0)
g.: Satov (15.), Dzjuba (74.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Zenit 15 pont, 2. Gent 7, 3. Valencia 6, 4. Olympique Lyon 1

A csoportok első két helyezettje a nyolcaddöntőbe jut, a harmadikok pedig az Európa Ligában folytatják.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:dailymail.co.uk)