Jump to content

BL: hét csapat mehet tovább

2015. 11. 24. 13:45

Hét csapat biztosíthatja be továbbjutását kedden a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában. A legnagyobb figyelem talán az Arsenal együttesét övezi, Arséne Wenger csapata ugyanis győzelmi kényszer alatt lép pályára, amennyiben vesziít, úgy biztos nem jut az egyenes kieséses szakaszba.

Az E jelű kvartettben a tíz ponttal álló, az AS Romát fogadó Barcelona szerencsés esetben már vereséggel is továbbjuthat, amennyiben a BATE Boriszov otthonában nem nyer a Bayer Leverkusen. A szombaton a Real Madridot felülmúló katalán együttes aligha erre számít, míg az ötpontos olasz csapatnak a saját győzelmén túl mindenképpen döntetlen szükséges a másik találkozón a keddi továbbjutáshoz. Ebben az esetben ugyanis a jelenleg három ponttal utolsó fehérorosz együttes már nem foghatná be pontszámban a Rómát, amelynek a négypontos Leverkusennel szemben kedvezőbb az egymás elleni mérlege.

Az F csoportban a két egyformán kilenc pontos csapat, a Bayern és az Olimpiakosz Münchenben találkozik, döntetlennel mindkét együttes továbbjut, kiejtve ezzel az előzetesen az első kettő közé várt Arsenalt. Amennyiben Londonban döntetlen születik, úgy a bajorok és a görögök bármilyen eredmény esetén továbblépnek.

A G jelű négyes első két helyezettje, a tízpontos FC Porto és a hétpontos Chelsea is továbbjuthat: a portugáloknak egy pont is elég hazai pályán a Dinamo Kijev ellen, ez az eredmény a londoni csapatnak is megfelelő a 16 közé lépéshez abban az esetben, ha győzni tud a Makkabi Tel-Aviv vendégeként. Amennyiben a Kijev kikap kedden, és a Chelsea pontot szerez Izraelben, akkor is továbbjut Jose Mourinho együttese.

A H csoportban a Zenit továbbjutása már biztos, a hat ponttal jelenleg második Valencia is a kieséses szakaszba kerülhet már az utolsó fordulót megelőzően, amennyiben vendégként megveri az orosz együttest, míg a négypontos Gent nem győzi le idegenben az Olympique Lyont.

Az 5. forduló keddi játéknapján az M4 Sport és a telesport.hu élőben közvetíti az FC Barcelona-AS Roma csoportmérkőzést.

Az 5. forduló keddi programja:

E csoport:

BATE Boriszov (fehérorosz)-Bayer Leverkusen (német) 18.00

FC Barcelona (spanyol)-AS Roma (olasz) 20.45

Az állás: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. AS Roma 5, 3. Bayer Leverkusen 4, 4. BATE Boriszov 3

F csoport:

Arsenal (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 20.45

Bayern München (német)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 20.45

Az állás: 1. Bayern München 9 pont (13-3), 2. Olimpiakosz 9 (6-6), 3. Arsenal 3 (6-10), 4. Dinamo Zagreb 3 (3-9)

G csoport:

FC Porto (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 20.45

Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Chelsea (angol) 20.45

Az állás: 1. FC Porto 10 pont, 2. Chelsea 7, 3. Dinamo Kijev 5, 4. Makkabi Tel-Aviv 0

H csoport:

Zenit (orosz)-FC Valencia (spanyol) 18.00

Olympique Lyon (francia)-Gent (belga) 20.45

Az állás: 1. (már továbbjutott) Zenit 12 pont, 2. Valencia 6, 3. Gent 4, 4. Olympique Lyon 1

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó: