Jump to content

Deschamps-ék készülnek, lesz meccs a Wembley-ben

2015. 11. 17. 12:15

Nem tudunk felejteni - jelentette ki Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az angolok elleni esti barátságos mérkőzés előtt a pénteki párizsi merényletekre utalva. A francia nemzeti csapat hazai pályán Németország ellen játszott, amikor a párizsi mészárlás bekövetkezett.

"Clairfontaine-ben készültünk, de nem voltunk elzárva a külvilágtól. Mindannyian követtük a szörnyűséges híreket, s ezeket meg is beszéltük - idézte fel nyúzott arccal és megindultan az elmúlt napokban történteket a hétfő esti, londoni sajtótájékoztatón. - Két napunk volt, hogy megtisztítsuk a lelkünket ettől a mérhetetlen szomorúságtól. Most itt vagyunk, és az energiánkat a legnagyobb méltósággal, egyben mértéktartással a mérkőzésre való felkészülésre kell fordítanunk" - mondta.

A kapitány hangsúlyozta, mindannyian büszkék arra, hogy franciák, a fájdalom szomorú és erős pillanatait pedig mindenki a maga módján dolgozza fel, ugyanakkor úgy fogalmazott: "Egy nemzeti csapat mezét viselni a sportban mindenek felett áll. Ez mindenki részéről kötelezettségekkel jár."

Kérdésre válaszolva beszélt a párizsi merényletekhez családi szállal is kötődő két játékosáról. Mint mondta, Antoine Griezmann esetében megkönnyebbülés tapasztalható, mivel húga sértetlenül hagyta el a Bataclan klubot - ahol 89 ember vesztette életét -, míg Lassana Diarra, akinek unokanővére elhunyt a támadásokban, közeli hozzátartozóját, - a játékos saját megfogalmazása szerint - "igazodási pontját" veszítette el.

"Lass velünk akart maradni, fontos számára az egység és a szolidaritás értéke. Jelenléte megnyugtató a számunkra" - mondta a szövetségi kapitány.

A pénteki merényletek után hétfőn utazott el Londonba a francia válogatott. A két ország sportági szövetségének vezetői közösen úgy döntöttek, hogy az eredeti terveknek megfelelően megrendezik a találkozót, amely a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra való felkészülés helyett elsősorban a terror elleni demonstrációról, a szolidaritásról és a sport egységéről fog szólni.

A Wembley Stadiont kivilágítják a francia zászló piros, fehér és kék színeivel, a franciák "Liberté, Égalité, Fraternité" (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) nemzeti jelmondatát az aréna elé vetítik, a francia himnusz sorai pedig olvashatóak lesznek az óriáskivetítőn, hogy az angol szurkolók is elénekelhessék.

A pénteki terrorakció-sorozat a Stade de France nemzeti stadion előtt elkövetett öngyilkos robbantással kezdődött, az arénában éppen a világbajnok németek, valamint a franciák egymás elleni barátságos mérkőzése zajlott, amit a hazaiak 2-0-ra megnyertek.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:ouest.france.fr)