Jump to content

MU: van Gaal nem volt népszerű a keddi BL-meccsen

2015. 11. 04. 13:49

Louis van Gaal nem igazán a szurkolók kedvence az utóbbi időkben. A holland az MU-drukkerek szerint túlságosan védekezőre formázta a csapatot, ráadásul a mutatott játék, illetve a taktika sem nyeri el az Old Trafford közönségének a tetszését. A CSZKA Moszkva elleni BL-mérkőzésen ennek hangot is adtak a manchesteri drukkererk, ám a holland szakember szerint a végén azért örülhettek.

A moszkvai csapat legyőzése után van Gaal a nyilatkozatában taktikai okokkal magyarázta Anthony Martial lecserélését, amelyet a szurkolók szintén nehezményeztek. A huszadik születésnapját egy hónap múlva ünneplő francia támadót a nyári átigazolási időszak végén szerződtette az angol klub, de nagyon hamar a szurkolók kedvencévé vált. Mivel az oroszok elleni BL-meccs 66. percében a holland edző a lecserélése mellett döntött, a drukkerek hangosan és félreérthetetlenül kinyilvánították a nemtetszésüket. A találkozót végül - Wayne Rooney 79. percben szerzett találatával - a Manchester nyerte, ezzel a B csoport élére állt.

"Nem vagyok süket. Ez volt a szurkolók véleménye, de utána nem lehettek csalódottak" - utalt a füttykoncertre, illetve a győzelemre Van Gaal, aki taktikai megfontolásokkal indokolta a változtatást. "Nagyon boldog vagyok, hogy Rooneyt ismét csatárként szerepeltettem, és ő szerezte a gólunkat."

A klub honlapján Bastian Schweinsteiger úgy vélekedett: rendkívül fontos volt számukra a kedd esti találat, hiszen előző három - bajnoki és Ligakupa - mérkőzésük gól nélküli végeredményt hozott. "Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk hazai pályán. A csoport élére álltunk, de mindenképp meg kell nyernünk a következő, Eindhoven elleni meccsünket is. A helyzetünk most sokkal jobb, mint korábban" - vélekedett a németek világbajnok középpályása. "Annak is örülök, hogy Rooney szerezte a gólunkat. Azt hiszem, ez önbizalmat adhat neki, amit kamatoztathat a következő mérkőzéseken."

Ha a Manchester a hátralevő két BL-csoportmeccse közül legalább egyet megnyer, akkor továbbjut.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:dailymail.co.uk)