A PSG 22 éves játékosa idei teljesítményével több nagy klub érdeklődését is felkeltette, vele kapcsolatban legtöbbször a Manchester Unitedet emlegették, de az utóbbi hetekben képbe került a Real Madrid is. Mint minden esetben amikor a királyiak szóbak kerülnek egy-egy átigazolás kapcsán, úgy most is repkedtek a milliók, ám a klub most hamarjában elejét vette a találgatásoknak és cáfolta, hogy ajánlatot, mégpedig egy 44 millió fontosat tettek volna a PSG-nek a fiatal játékosért.
"A pletykák eloszlatása végett ezúttal szeretnénk kijelenteni, hogy a Real Madrid nem lépett kapcsolatba a PSG-vel, sem Marco Verratti ügynökével a játékos esetleges leigazolása kapcsán. A Verrattival kapcsolatos híreknek, melyek arról szólnak, hogy a játékos a Real Madridban folytathatja pályafutását, semmilyen alapja nincs, így ezek csak pletykák" - szólt a spanyol klub hivatalos honlapján megjelentetett közlemény.
Persze ettől még Verratti nyugodtan folytathatja a pályafutását a madridiaknál, főleg ha az idén trófea nélkül maradt spanyol gigász megfizeti a játékos árát, amit a transfermarkt.de 30 millió euróra taksál, ám miután a szerződése 2019 nyaráig szól, ennek többszöröséért válthat klubot.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:sport.fr)