A Premier League 31. fordulójának rangadója kétségkívül az Arsenal és a Liverpool összecsapása. Ennek a mérkőzésnek egyértelműen a Manchester Unitet lehet a nagy nyertese, feltéve, hogy hazai pályán felülkerekednek az Aston Villa csapatán. Ha az „Ágyúsok” veszítenek pontot és van Gaal fiai besöprik a három pontot, akkor a „Vörös ördögök” a harmadik helyen fognak állni, viszont ha „A Vörösök” buknak, akkor még jobban eltávolodnak a Bajnokok Ligája kvalifikációt érő negyedik helytől.
A két klub háza táján rengeteg átigazolási pletyka látott napvilágot az elmúlt napokban, hetekben. Lapértesülések azt állítják, hogy Arsene Wenger komolyabban is érdeklődik a 20 éves Raheem Sterling iránt, akinek igazán hízelgő és egyben csábító az Arsenal érdeklődése. Itt még nincs megállás, hiszen a Liverpool Theo Walcottot szemezte ki magának, így elképzelhető, hogy a nyár folyamán a két klub játékost cserélhet.
Az angol sajtó kész szenzációnak tartja, hogy az Arsenal-nál jelenleg egyetlen sérült sincs. Utoljára 2005 novemberében fordult elő ilyen. A liverpooli alakulatnál mindössze Flanagan játéka kérdéses.
Az Arsenal legutóbb 2014. november 14-én könyvelhetett el vereséget hazai pályán a bajnokságban. Az elmúlt bajnoki mérkőzéseket latba véve, a londoni alakulat van a legjobb formában, viszont a Liverpool az elmúlt 5 idegenben lejátszott meccsén, 13 pontot bezsebelt a 15-ből. A bajnokságot és az összes kupasorozatot figyelembe véve, az elmúlt 41 összecsapáson 14 döntetlen született, 10 Liverpool győzelem, és 17-szer diadalmaskodtak az „Ágyúsok”.
Mindent összevetve nagyon szoros rangadónak nézünk elébe. Statisztikailag nehéz lenne megjósolni a mérkőzés végkimenetelét, viszont a jelenlegi forma és a hazai pálya mindenképpen az Arsenal oldalára billenti a mérleget.
(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Thisisanfield)