Matts Hummels koholmánynak minősítette azokat a híreket, amelyek szerint megegyezett a Manchester United labdarúgócsapatának menedzserével, Louis van Gaallal, és a nyártól a Premier League-ben folytatja a pályafutását. A dortmundi védő ugyanakkor hosszú ideje szerepel több európai élcsapat kívánságlistáján, így Louis van Gaalén is, ráadásul maga Hummels nyilatkozott úgy a közelmúltban, hogy egyszer szeretné kipróbálni magát külföldön.
Hummels, akinek jelenlegi szerződése 2017-ig szól vezéregyénisége a BVB csapatának, távozása érzékenyen érintené az idén mélyen tudása alatt szereplő klubot. Hummels távozásáról a német lapok is előszeretettel írnak, az elmúlt napokban a német sajtó egyik kedvenc témája volt a világbajnok védő átigazolása, valamint az, hogy ígéretet tett az MU holland menedzserének, hogy a nyáron őket választja.
„Csakhogy tisztázzuk: az »állítólagos ígéret« egy egyszerű koholmány… És akkor még finoman fogalmaztam” – írta szerda reggel Twitterén a futballista.
A 2011-ben és 2012-ben német bajnok Dortmund a szezon első felében gyengén teljesített, tavasszal azonban jó formában játszik, s jelenleg a tizedik helyen áll a Bundesligában. Szombaton a címvédő és éllovas Bayern Münchent fogadja, éppen Hummels korábbi csapatát.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:bvb.com;manutdfanatics.hu)