Az ötödik helyezett Arsenal fogadja a tabellán két ponttal mögötte álló Tottenham Hotspurt. A két csapat legutóbbi hat találkozójából kiindulva inkább az Arsenal bizakodhat, tekintve hogy négyszer Arsene Wenger együttese győzedelmeskedett, egy döntetlen és egy Spurs siker mellett. Mindazonáltal a hazaiak mellett szól Harry Kane utóbbi időben mutatott formája, és a tény, hogy Mauricio Pochettino a legerősebb kezdőjével állhat ki, mivel nincs se sérültje, se eltiltottja a Sarkantyúsoknak.
Ezzel szemben Arsene Wenger legalább hat, de inkább hét játékos szolgálatairól kénytelen sérülés miatt lemondani. Az amúgy alapembernek számító Jack Wilshere, Mathieu Debuchy, Alex Oxlade-Chamberlain és Alexis Sanchez mellett Mikel Arteta, Abou Diaby is sérült, valamint Danny Welbeck pályára lépése is kétséges.
Az Everton – Liverpool mérkőzésen a pillanatnyi forma egyértelműen a vendégek mellett szól, mivel a vörösök mostanában kezdenek visszatalálni a tavaly megkezdett útra, és már csak négy pont választja el őket a BL indulást jelentő negyedik helytől. A hétközi, Bolton elleni kupameccsen – némi meglepetésre – majdhogynem a legerősebb kezdőjével állt ki Brendan Rodgers együttese, ez esetleg az Everton felé billentheti a mérleg nyelvét.
A két csapat legutóbbi hat mérkőzéséből négy döntetlenre végződött, és kettőt a Liverpool nyert meg. Több mint valószínű, hogy a holnapi lesz Steven Gerrard utolsó városi rangadója, így a liverpooliak valószínűleg kettőzött erővel fognak küzdeni, holnap kiderül, hogy ez mire lesz elég.
(la)
(forrás: sportrajongo.hu / fotó: liverpoolfc.com)