Jump to content

MU: Van Gaal ráhajthat Müllerre

2015. 01. 13. 11:12

A Telegraph információi szerint a Bayern München Bajnokok Ligája és világbajnok támadója, Thomas Müller kész elhagyni a csapatot. Az első hallásra kicsit hihetetlennek tűnő hírt a lap a nem feltétlenül mértékadó Mirrorra való hivatkozással tette közzé. Müllert természetesen az európai topcsapatok többsége szívesen látná a soraiban, így a januári vagy a nyári átigazolási időszak egyik slágertémája lehet a gólerős játékos klubváltása.

A Mirror értesülései szerint Thomas Müller el szeretné hagyni a Bayern München együttesét és erről már tudatta menedzserét is, akit egyúttal megkért, hogy kezdje el intézni az ilyenkor szokásos teendőket. Müllerrel kapcsolatban már a legutóbbi szezonban is felmerült, hogy távozna, ennek pedig az volt az oka, hogy Pep Guardiola többször is kihagyta a kezdőcsapatból. Müllernek nem nagyon "ízlik" a spanyol tréner híres rotációja, kettejük között ez okozza az ellentétet. A vezetőség ugyanakkor tisztában van azzal, hogy Müller mennyire értékes játékosa a klubnak, éppen ezért a szezon közben elsimították az ellentéteket, a játékos ígéretet kapott azzal kapcsolatban, hogy edzője a kezdőben számít majd rá és egészen mostanáig úgy tűnt, hogy kedélyek megnyugodtak.

Azonban ha igaz amit a Mirror állít, akkor a színfalak mögött valószínűleg nincs minden rendben. Ez persze a Bayern riválisait egyáltalán nem érdekli, sőt kapva kapnak az alkalmon és bizonyára megpróbálják elcsábítani Müllert az Allianz Arénából. A legnagyobb esélye erre a Manchester Unitednek lehet és nem csak azért, mert kimondva kimondatlanul a pénz mostanság nem akadály arra felé. Müllert annak idején Louis van Gaal fedezte fel, a holland müncheni szerepvállalása során mutatkozhatott be a felnőttek között a játékos és vált rögtön kirobbanthatatlanná a kezdőből.

Mindenesetre a felek részéről egyelőre semmiféle megerősítés nem érkezett az üggyel kapcsolatban, igaz cáfolat sem. Thomas Müller az őszi idény 17 mérkőzéséből 16-on lépett pályára, 15-ször kezdőként ám mindössze 11 összecsapást fejezett be. A támadó ezeken a találkozókon összesen hét gólt szerzett, értéke a Transfermarkt.com szerint 50 millió euró.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:kooxda.com)