Jump to content

PL: A City beismerte, Lampard sosem írt alá NY Cityhez

2015. 01. 12. 12:35

A Manchester City elismerte, hogy rosszul fejezték ki Frank Lampard státuszát. Sosem írt alá a New York Cityhez, pedig azt kommunikálták, hogy 2 évre az újdonsült MLS klubhoz igazol. Egyszerűen csak egy „elköteleződési nyilatkozatot” írt alá, mely január 1-vel megkezdődött.

A 36 éves játékos kálváriája végére Manuel Pellegrini, a ManCity menedzsere próbált pontot tenni. Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, elég a spekulációkból, Lampard a szezon végéig a manchesteriek játékosa. Az angol játékos sosem írt alá 2 éves szerződést a new york-i klubbal, ezt rosszul értelmezték, mint ahogyan azt is, hogy a Manchester kölcsönvette őt onnan. A chilei szakember szerint teljesen szabályosan jártak el és az angol szövetség szabályait betartották, így nem is érti, milyen probléma vetődik fel.

Közben a New York szurkolói aggodalmukat fejezték ki, hogy sosem láthatják Frank Lampardot játszani a csapat színeiben. Az ügy további pikantériája, hogy a manchesteri egyesült a New York City anyaegyesülete. Szóval Pellegrini hiába próbált pontot tenni az ügy végére, a Lampard-sztori tovább bonyolódik. A Chelsea szurkolók pedig egy legendával kevesebbet tisztelnek. Pedig Lampard még július 27-én a New Yorkhoz való ’’szerződésekor” azt nyilatkozta: „Nem akarok Angliában más csapatnál játszani, mivel én már egy csapathoz nagyon kötődöm, így inkább más bajnokságba megyek.” Kíváncsiak lennénk, ha az utolsó fordulóban egy Agüerohoz hasonló drámai befejezés után, Lampard góljával nyerné meg a City a bajnokságot a Chelsea kárára.

(PL)

(forrás. the Guardian kép: sporttopix.com)