Jump to content

Bundelsliga: 500.000 €-ra büntették Marco Reust

2014. 12. 18. 13:30

A Dortmund fiatal klasszisa jogosítvány nélkül vezetett, valamint több alakalommal is kihágást követett el. Most valószínűleg egy életre megtanulja a leckét, hiszen lássuk be, ezt az 540.000 €-s büntetést, azért ő is megérzi.

Reus két héttel ezelőtt kapta kézhez a büntetését, melyet természetesen azonnal elfogadott. A német válogatott játékost év elején igazoltatták, akkor nem tudta megmutatni jogosítványát, majd mikor a rendőrök ellenőrizték a központban az adatokat, kiderült, hogy nem is rendelkezik vezetői engedéllyel. Azelőtt Reust öt alkalommal kapták rajta gyorshajtáson, ám akkor a jogosítvány hiányára nem derült fény. Így a büntetés megállapításakor azt is figyelembe vették, hogy összesen hat közlekedési kihágást követett el. Így a számlát végül 540.000 €-ban, átszámolva kb. 173 millió Ft-ban állapították meg. A játékos 18 éves korában tanult vezetni, de a vizsgára nem ment már el. Mint mondja: „Sajnos ez az én döntésem volt akkoriban. Nem fogtam fel ennek kockázatát és következményeit.”

A klub rövid közleményben reagált a történésekre: „Elbeszélgettünk Marco Reusszal. Felfogta a hibáját és ostoba cselekedetnek nevezte.”

(PL)

(forrás: espn.com, kép: t-online.de)