Jump to content

Bayern München: Alonso az FCB-nél folytatja - hivatalos

2014. 08. 28. 12:12

A Bayern München a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Xabi Alonso, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok, BL-győztes labdarúgója Münchenben folytatja pályafutását. A középpályás megérkezett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra és két napon belül aláírhatja két évre szóló szerződését.

Alonso érkezését a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján maga Jan-Christian Dreesen, a bajorok ügyvezető alelnöke erősítette meg hivatalosan, valamint a menedzser Matthias Sammer is. A spanyol válogatottal 2010-ben vb-címet, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot nyerő, a válogatottban való szerplésről tegnap lemondó játékos a bajor vezetők szerint két évig biztosan erőssége lesz a német rekordbajnoknak.

Vannak ugyanakkor olyanok is, akik szerint Alonso már nem a régi, gyorsasága megkopott, a bajorok játékát pedig ezzel leginkább lassítani fogja. Sammer ezzel egyáltalán nem ért egyet, szerinte Alonso játéka amúgy sem a gyorsaságon alapul, sokkal inkább az intelligencián és a technikán, meg a játkos cselezőkézségén és átlagon felüli passzjátékán.

A hírek szerint a 32 éves Alonso 5.2 millió fontért érkezik Münchenbe, ahol Pep Guardiola a kezdőcsapatban számít rá.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:dailymail.co.uk)