Jump to content

Barcelonában köthet ki az Arsenal németje

2014. 06. 30. 12:49

A Barcelona a hírek szerint bejelentkezet Mesut Özilért, az Arsenal német válogatott játékmesteréért. A katalánoknak alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk amennyiben meg akarják szerezni Özilt, ugyanis a mértékadó Transfermarkt.de szerint 50 milli euró a piaci értéke. Özil érkezését ugyanakkor messze nem vehetjük biztosra, egyrészt mert Arsene Wenger valószínűleg nem szívesen engedné el, másrészt a Barcelona is beszállt a Luis Suárez játékjogáért folyó harcba, az uruguay-i leigazolása pedig nem lesz olcsó mulatság.

Az angol Metro című lap szerint Özilt annak ellenére szeretnék Barcelonába csábítani, hogy első Premier League idénye messze nem volt diadalmenet. A német válogatott klasszisa nem tudta azt a kiegyensúlyozott játékot nyújtani, amit a Real Madridban megszokhattak tőle, ám ennek ellenére kapós maradt. A Barcelonának ráadásul Fabregas és Xavi eligazolása miatt szüksége van mindenképpen egy játékmesterre, a spanyol bajnokságban már bizonyított Özil jó megoldásnak tűnhet, ugyanakkor pikánssá teheti az átigazolást, hogy a német korábban éppen a legnagyobb riválist erősítette.

A 25 éves futballista aki tavaly 40 millió euró ellenében igazolt Londonba, nem az egyedüli célpontja a katalánoknak, a vezetőség leginkább Luis Suárez játékjogát szeretnék megszerezni, ugyanakkor Luis Enrique kívánságlistáján ott figyel a Fiorentina szélsőjének, Juan Cuadradónak és a PSG védőjének, Marquinhos-nak a neve is.

(Fotó:insidespanishfootball.com/dailymail.co.uk)