Jump to content

Átigazolás: Suárez apósa a váltást szorgalmazza

2014. 06. 24. 11:26

Egy évvel ezelőtt nyáron az átigazolási szezon legnagyobb slágere Luis Suárez volt. Az uruguayi játékos esetleges klubváltása körül kialakult hisztéria elképesztő méreteket öltött. Suárezt kikezdte a szigetországi sajtó, a Liverpool szurkolók, később azonban elcsendesedett a viszály, és a csatárt újra mindenki imádta. A legfrissebb hírek szerint azonban újabb vihar közeledik, ezúttal Suárez apósának köszönhetően.

Hétfő este robbant a bomba, Luis Suárez apósa egy interjúban kijelentette, hogy vejének a Barcelonában vagy a Real Madridban lenne a helye, miután a Premier League-ben nincs már mit bizonyítson.

Gustavo Balbi olyannyira jól értesült, hogy még azt is elárulta, hogy az angol vb-álmokat romba döntő klasszis már a nyár végén átteheti székhelyét Spanyolországba, ugyanis nem tölti ki a Liverpoolal kötött négy és fél éves szerződését, melyből fél év telt csak le, miután tavaly decemberben lett aláírva.

A hírek szerint a Barcelona 82 millió fontért vinné Suárezt, aki nem sokat gondolkodna a váltáson, legalábbis az após szerint.

„Itt az idő a váltásra – mondta a Barcelonában élő Balbi egy helyi újságnak. – Semmit sem kell már bizonyítania a PL-ben. A legjobb megoldás az lenne, ha Spanyolországba igazolna. Szeretnénk, ha itt lenne a közelünkben. Az már teljesen mindegy, hogy Madridban vagy Barcelonában játszik, bárhol megállná a helyét” – kardoskodott a klubváltás mellett az erőszakos após.

Suárez jelenleg az uruguay-i válogatott sikeréért küzd Brazíliában, ma este éppen Olaszországgal vívnak mindent eldöntő csatát, ám a vb után felkészülhetünk arra, hogy újra kezdődik a Suárez-saga.

(Fotó:football365.com)