Jump to content

Helyreállt a világ rendje: Mercedes-kettősgyőzelem Ausztriában

2014. 06. 22. 17:00

Nico Rosberg vezetésével visszatért az élre a Mercedes duója a kanadai kisiklást követően. Lewis Hamilton egy fantasztikus rajtot követően másodikként futott be, a Williams pedig végre odaért a legjobbak közé: Bottas és Massa ért célba a harmadik és a negyedik helyen. Sebastian Vettel ismét műszaki okok miatt száll el nem sokkal az indulás után.

A rajtsorrendben két jelentős változás történt szombathoz képest: Romain Grosjean váltócsere miatt nem állt fel a rajtrácsra, Sergio Perezt pedig a kanadai baleset miatt öt hellyel hátrább sorolták, így a mexikói csak a tizenhatodik helyről indulhatott. Vele ellentétben szerencsét hozott a tizenhatos szám a montreali baleset másik részvevőjének, Felipe Massa-nak, aki pályafutása során tizenhatodszor kezdhetett meg egy futamot az élről. Csapata, a Williams 11 éve nem foglalta el a rajtrács első sorát.
Massa simán eljött az élen, Rosberg megelőzte Bottast, de a finn a második kanyarban visszaelőzte a pontverseny éllovasát. Hamilton parádés első kört produkált, a rajt után az ötödik helyig vágtatott előre, majd nem sokkal később Alonso-t is lehagyta. Újra lesújtott a technika ördöge Sebastian Vettelre, a címvédő autója lelassult és bár kiállnia nem kellett, egy kör hátrányban nyerte csak vissza versenytempóját.

A két Williams és a két Mercedes meglógott a mezőnytől. Viszonylag hamar megkezdődtek a kerékcserék, Rosberg és Hamilton között nem változott a sorrend, de az „Ezüstnyilak” leelőzték Massa-t. Bottas beékelődött a Mercedes-ek közé. A boxban Esteban Gutierrez Sauberjén rosszul rögzítették a jobb hátsó kereket, a mexikói autóját vissza kellett tolni a garázs elé, később pedig még egy tíz-másodperces büntetést is bezsebelt. A futamot ekkor Gutierrez honfitársa, Sergio Perez vezette, aki az élmezőnytől eltérő gumistratégiával versenyzett.A hétvégén újfent remekül teljesítő Daniil Kvyat versenye egy jobb-hátsó defekttel ért véget. A huszonhetedik körben Rosberg és Bottas is megelőzte a vezető Force Indiát, majd egy körrel később Hamilton is lehagyta Perezt. Vettel első vezetőszárny-cserére kényszerült, a négyszeres bajnok Gutierrez mögött mérte föl rosszul a távolságot. A német néhány körrel később végleg feladta az Osztrák Nagydíjat, ez volt a harmadik technikai hibája 2014-ben. A második kerékcsere után Lewis Hamilton is Bottas elé került.

A Mercedes-ek magukra maradtak az élen, húsz körrel a leintés előtt Nico Rosberg másfél másodperccel vezetett csapattársával szemben. A hatvanegyedik körben Jean-Eric Vergne is kiesett fékhiba miatt. Fernando Alonso újra nagy versenyt futott, autójának hiányosságai ellenére az utolsó tíz körre két másodpercen belülre került a negyedik helyen autózó Massa-hoz. A sorrend viszont már nem változott a legjobb öt között, Nico Rosberg megnyerte a futamot Lewis Hamilton előtt, harmadik győzelmét aratva az idén. Most először láthattuk olyannak a Williams-eket, amilyennek az év elején beharangozták őket, Valtteri Bottas megszerezte élete első dobogós helyezését.

A további pontszerzők: Massa, Alonso, Perez, Magnussen, Ricciardo, Hülkenberg és Raikkonen.Nyolc futam után Nico Rosberg előnye 29 pontra nőtt Lewis Hamiltonnal szemben. Két hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik az idei forma-1-es világbajnokság.