Jump to content

VB 2014: kezdődik!!!

2014. 06. 12. 07:30

A mai napon kezdetét veszi a brazíliai futball világbajnokság. A torna harminchat év után tér vissza a dél-amerikai kontinensre, ráadásul ez a 20. seregszemle, tehát jubileumi tornát rendeznek Brazíliában. Legutóbb 1978-ban Argentína volt házigazda dél-amerikai országként, míg Brazília 1950-ben rendezhetett ezt megelőzően vb-t.

Brazília minden idők egyik legrosszabb vb-előkészületével hívta fel magára a figyelmet. A stadionépítések hol halálesetek, hol sztrájkok miatt folyamatosan csúsztak, de a munkálatok is már késve kezdődtek meg több létesítmény esetében. Ennek következményeként a curitibai Baixada Arénája esetében kilátásba helyezték a helyszín "kiesését", míg a nyitómérkőzésnek otthont adó Sao Pauló-i Corinthians Arénában egészen a rajtig dolgoznak. A vb 64 találkozóját 12 város stadionjában bonyolítják le. A létesítmények közül hét új, a másik ötöt pedig felújították és kibővítették. A vb legnagyobb létesítménye a 74 689 néző befogadására alkalmas Rio de Janeiró-i Maracana Stadion, amely 1950-ben is otthont adott a finálénak - akkor még 200 ezer szurkoló előtt.

A FIFA busásan díjazza a résztvevő válogatottakat: összesen 423,28 millió eurót oszt szét a nemzeti szövetségeknek. A győztes 25,72 milliót, a döntő vesztese 18,37 millió eurót kap, de a csoportmérkőzések után búcsúzó csapatok is 5,8 millió euróval vigasztalódhatnak. A William Hill fogadóiroda szerint a házigazda és tavaly hazai közönség előtt Konföderációs Kupa-győztes brazilok számítanak favoritnak, végső sikerük négyszeres pénzt jelentene. Őket a kétszeres világbajnok argentinok követik (5), majd a háromszoros aranyérmes német (7) és a címvédő spanyol (7,5) együttes jön a sorban. Érdekesség, hogy a nyolc évvel ezelőtti döntősök végső sikerével viszonylag nagyot lehet "kaszálni", ugyanis az akkor aranyérmes olaszok ötödik diadala és az ezüstérmes franciák második elsősége egyaránt 26-szoros pénzt ér. A legelőrébb rangsorolt afrikai gárda, Elefántcsontpart vb-címére 126-szoros szorzót kínál a világhírű bukmékeriroda. A legtöbbet Costa Rica, Honduras, vagy Irán diadala hozna a konyhára, mindhárom esetben a feltett tét 2501-szeresét nyerheti a fogadó. Ami az európai gárdák ellen szól: amerikai kontinensen még soha nem tudtak diadalmaskodni.

A Föld minden pontján hatalmas érdeklődéssel kísért esemény számos rekordot hozhat. Az öt világbajnoki sikerükkel rekorder hazaiak újabb diadalukkal megerősíthetik vezető helyüket az örökrangsorban, míg az olaszok esetleges aranyérmükkel utolérnék őket. Szintén hatalmas bravúr volna a spanyolok címvédése, ez ugyanis korábban csak két csapatnak sikerült, legutóbb a braziloknak még 1962-ban, azaz több mint félévszázada. A német Miroslav Klose is nagy célokkal érkezett a tornára, hiszen egy góllal utolérné, kettővel pedig meg is előzné a góllövő örökranglistán 15 találattal első helyen álló brazil Ronaldót. Amennyiben a Nationalelf a vb végső fázisába, azaz a legjobb négy közé jut, akkor Klose - már ha mind a hét találkozón szerephez jut - a legtöbb vb-mérkőzést játszott honfitársát, Lothar Matthäust is megelőzheti. Ez egyben azt is jelentené, hogy Németország sorozatban negyedik dobogós helyezéssel új csúcsot állíthatna fel. Az olaszok kapusa, Gianluigi Buffon pedig ötödik részvételével máris rekordbeállítást ért el Matthäust és a mexikói Antonio Carbajalt "befogva".

A futball-vb, amely a nyári olimpia után a világ második legnagyobb sporteseménye, a július 13-i döntővel zárul. Négy év múlva Oroszországban tartják a futball újabb csúcsünnepét.