Jump to content

Visszahozná az Eb-lázat a két vb-selejtezőre Guzmics Richárd

2017. 08. 29. 09:06

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán előbb Lettországgal, majd Portugáliával játssza soros világbajnoki selejtező mérkőzését. A hétfői sajtótájékoztatón a válogatott védője, Guzmics Richárd arról beszélt, hogy mit kért a csapat tagjaitól Bernd Storck szövetségi kapitány. 

 
 

Pár héttel ezelőtt egy fejsérülés kapcsán hallhattunk Guzmics Richárdról, aki kiheverte az esetet, a vb-selejtezőkön pedig már visszaszerezné a szurkolók bizalmát és szeretetét.

 
A válogatott Kínában játszó védője egy bajnoki meccs során egy szöglet után szabadított fel fejjel, ellenfele pedig jókora ütemkéséssel az ő fejét találta el. A hátvéd az eset után elveszítette eszméletét, kórházba szállították, ahol összevarrták sebét, de a következő meccsen már ismét hadra fogható volt.

Guzmicsra nemcsak klubcsapatában, de a válogatottnál is számítanak, így természetesen a keret többi tagjához hasonlóan ő is Telkiben készül a lettek és a portugálok elleni vb-selejtezőre.
 
„Bernd Storck azt kérte, hogy pozitívan álljunk ehhez a két találkozóhoz, ne foglalkozzunk a múlttal” – utalt az arcpirító andorrai vereségre.

A védő szép feladatnak tartja az előttük álló meccseket, a Sport7főben hozzátette, a lettek ellen igyekeznek visszaszerezni a szurkolók bizalmát és szeretetét, így nem is jöhet más szóba, csak a győzelem.

Guzmics azt is elmondta, ezúttal más a helyzet, mint az Andorra elleni mérkőzésen.

„Azon a mérkőzésen nagyon sok volt a sérült, és Bernd Storcknak fiatal, rutintalan játékosokat kellett behívnia. Most majdnem mindenki itt van, aki az Eb-n szerepelt. Remélem, újra vissza tudjuk hozni azt az Eb-lázt ezen a két mérkőzésen, ami az Eb alatt volt” – nyilatkozta.

Az utóbbi selejtezőkkel ellentétben ezúttal csak pár nap áll a keret rendelkezésére, hogy összerázódjon, de szerinte ebben nagy segítségükre lesz, hogy összeszokott társaság készül Lettország és Portugália ellen, amelyekkel szemben bizonyítani szeretnék, hogy csapatként tudnak funkcionálni.
 
A teljes beszélgetést az M4sport.hu-n lehet meghallgatni. 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI)