Jump to content

NB I: a Hali vár a Fradira

2017. 03. 09. 18:06

Két gól nélkül lejátszott találkozó után a szombati Újpest elleni derbin végre betalált a Ferencváros, és rendkívül fontos idegenbeli pontokat szerezve megerősítette pozícióját a tabellán. A védelemre ugyanakkor eddig sem lehetett panasz, a tavaszi szezon mérkőzésein ugyanis még egyetlen alkalommal sem kapitulált a Doll-legénység. Lovrencsicsékre ezúttal a Haladás vár, a játékos ezt a meccset is hozni szeretné. 

 
 
A 23. fordulóban a Haladás ellen, ezúttal hazai pályán folytatná eredményes játékát a zöld-fehér alakulat, bár intő jel lehet Lovrencsics Gergőék számára, hogy a két csapat legutóbbi összecsapásán megérdemelt szombathelyi siker született. A Fradi játékosainak önbizalmát növelheti, hogy az Újpest elleni derbit megnyerték. 
 
"A meccs után nagyon jó volt a hangulat az öltözőben, jókedvűen jöttünk edzésre. Örültünk, hogy védekezésben nem kaptunk gólt" - értékelt röviden Lovrencsics Gergő az M4 Sportnak. 
 
A Haladás elleni meccsel amúgy a Fradi -és persze a többi csapat is - megkezdi a bajnokság utolsó felét, ez a harmadik kör. A zöld-fehérek számára kiemelten fontos lenne a jó szereplés, hiszen ha továbbra is a címvédésben gondolkodnak, akkor a kötelező győzelmeket szállítaniuk kell. 
 
A Fradi dolga nem lesz egyszerű, hiszen a mostani bajnokságban eddig egyszer ugyan legyőzték a Halit, ám legutóbb Sopronban 2-0-ra kikaptak. 
 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)