Jump to content

Torghelle volt a hős az örökrangadón

2016. 09. 10. 22:54

Az előző szezonban utcahosszal bajnokságot nyerő Ferencváros kis túlzással a mostani idényben annyi vereséget gyűjtött eddig, mint tavaly összesen. A zöld-fehérek ezúttal az MTK ideiglenes otthonában szenvedtek vereséget, a meccs hőse a gólt és gólpasszt jegyző Torghelle Sándor volt. 

 

Az első félidőben az MTK rendkívül fegyelmezetten védekezett, ezért a Ferencvárosnak alig voltak helyzetei. A 34. percben Torghelle Sándor átadásával Gera Dániel elfutott a szélen, majd éles szögből a hálóba emelt, ennek a gólnak köszönhetően a kék-fehérek vonulhattak előnnyel a szünetre.

Már a második felvonás elején látszott, hogy a dél-koreai Rju Szung Vu beállítása jót tett az FTC játékának: a zöld-fehérek sokkal aktívabban támadtak, több helyzetet is kidolgoztak, és a 70. percben - éppen Rju jóvoltából - sikerült is egyenlíteniük. A folytatásban is a címvédő futballozott fölényben, ám a 92. percben az MTK szabadrúgása után a tizenhatoson belül helyezkedő Djuricin kezéről vágódott le a labda, ezért a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Torghelle értékesített, így csapata 2-1-re nyert.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

MTK Budapest - Ferencvárosi TC 2-1

Dunaújváros, 1117 néző, v.: Karakó

gólszerzők: Gera 33' Torghelle 93' illetve Rju Szung Vu 70'

MTK: Petkovic - Vadnai, Baki, Vukmir, Vogyicska (Korozmán, 91') - Gera, Kanta J., Vass Á., Poór - Hrepka (Nikac, 58., Okuka, 80.)), Torghelle

Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Hüsing (Djuricin, 64'), Nalepa, Ramírez - Gera, Gyömbér - Lovrencsics (Varga R., 46'), Trinks (Ryu, 46'), Nagy D. - Böde

Sárga lap: Vukmir 67', 77', Torghelle 84', Petkovic 89' illetve Böde 69', Ramírez 73', Gyömbér 81',

Piros lap: Vukmir 77'