Jump to content

NB1: a Fradi 30 perc alatt lerendezte a Halit

2016. 07. 17. 07:29

Magabiztos győzelemmel kezdte a bajnoki idényt a címvédő Ferencváros, amely hazai pályán simán győzte le a Haladás együttesét. A mérkőzés legjobbja Böde Dániel volt, aki mindhárom ferencvárosi gólban benne volt, kettőt lőtt, egyet előkészített. 

A címvédő Ferencváros magabiztos győzelemmel kezdte meg a labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es idényét: a fővárosi csapat a nyitóforduló szombati játéknapján 3-1-re verte a Haladást úgy, hogy már az első félidőben 3-0-ra vezetett.

A Ferencváros a mérkőzés előtt kapta meg a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódított el, ezzel egyedüli rekorderré vált a sorozatban. Az előző idényben a bajnokságot és a Magyar Kupát is az FTC nyerte, így a kiírás értelmében automatikusan - külön mérkőzés nélkül - övé lett a Szuperkupa.

A találkozót lendületesen kezdte a hazai csapat, ennek eredményeként a 7. percben már két góllal vezetett: Böde előbb gólpasszt adott Trinksnek, majd maga is a kapuba talált.

 A Haladás negyedóra elteltével vette fel a mérkőzés ritmusát, ezután helyzeteket is alakított ki, de a hajrához közeledve Böde újabb gólt szerzett - Király kipasszolását lefülelve volt eredményes -, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés.

A kiegyenlítettebb játékot hozó második félidő elején kezezés miatt megítélt büntetőből szépített a vendégcsapat, de közelebb már nem tudott zárkózni az ekkor már erőit némileg kímélő, de így is megérdemelten nyerő Ferencvároshoz.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Ferencváros-Swietelsky Haladás 3-1 (3-0)
Groupama Aréna, 6000 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Trinks (3.), Böde (7., 36.), illetve Iszlai (52., 11-esből)
sárga lap: Pintér (79.), Djuricin (88.), illetve Wils (27.), Gaál (57.), Bosnjak (79.)

További eredmények az NB1-ből: 

Újpest FC-Budapest Honvéd 0-2
Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC 2-2
Ferencváros-Swietelsky Haladás 3-1
vasárnap játsszák:
MTK Budapest-Vasas, Dunaújváros 18.00
Videoton FC-Diósgyőri VTK, Felcsút 18.00
DVSC-TEVA - Paksi FC 18.00

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter, magyarlelato.com)