Jump to content

Videoton: megtartotta első edzését Berg

2016. 06. 03. 10:24

Nem pihenhettek túl sokat a Videoton játékosai, a bajnoki ezüstérmes klub játékosai a héten előbb orvosi vizsgálaton vettek részt, tegnap pedig az első edzésen volt jelenésük. A tréninget immáron az új edző, Henning Berg tartotta, a keretben pedig a válogatott játékosokon kívül mindenki ott volt, még az új érkezők is. 

Rövid a szünet a Videoton számára. A székesfehérváriak a válogatott labdarúgók nélkül, új edzővel és új játékosokkal vágtak neki a felkészülésnek. A norvég Henning Berg a kispadra, Bódi Ádám és Barczi Dávid pedig a pályára érkezett. A két játékos komoly erősítés lehet az előző szezont ezüstérmesként záró piros-kékeknek.

\"\\"\\"\"\\\"A Videoton igazán impozáns csapat a magyar mezőnyben, ez pedig megkönnyítette a döntésemet\\\"– nyilatkozta Barczi Dávid az M4-nek. – \\\"Nagyon örültem a megkeresésnek, túlzás lenne azt mondani, hogy sokat hezitáltam. Igaz, volt pár csapat, amely megkeresett a szezon után, de mindenféleképpen komoly célokért szeretnék harcolni a következő idényben, úgyhogy úgy gondolom, a lehető legjobb helyen vagyok.\\\"

A másik új szerzemény, Bódi Ádám ezt mondta: \\\"Úgy érzem, hogy Debrecenben már kicsit elfáradtam fejben, új impulzusokat kellett keresnem. Az, hogy új edző van a csapatnál, nekem és a csapattársaimnak is jó. Az ő személye is a váltás mellett szólt.\\\"

Kovács István elárulta, hogy már nagyon várták a felkészülést, Feczesin Róbert pedig arról beszélt, hogy reméli, a sérülések elkerülik a csapatot a következő idényben.

A Videoton hamarosan tíznapos ausztriai edzőtáborba utazik.

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: vidi.hu)