Jump to content

Európa Liga - Kedvező helyzetből várja a visszavágót a Videoton

2017. 08. 23. 09:48

Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt fogadja Felcsúton a szerb Partizan Beogradot a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján.

 

 

A székesfehérvári klub honlapja emlékeztet, 2009 óta létezik az akkor megreformált és átnevezett sorozatban a rájátszás, ezalatt 16 párharcból 11-szer jutott a csoportkörbe az a csapat, amelyik az első meccsen idegenben gól nélküli döntetlent ért el. A múlt csütörtöki, belgrádi eredmény és a statisztika mellett jó formájában is bízhat a Videoton, amelyet az idényben tétmérkőzésen egyedül a Bordeaux tudott legyőzni.    

Az első mérkőzést követően a csapatkapitány Juhász Roland úgy fogalmazott, saját közönsége előtt bátrabb támadójátékot mutat majd az együttes. A sorozat korábbi hazai mérkőzésein a Videoton a máltai Balzant 2-0-ra múlta felül, az észt Nömme Kaljuval 1-1-es döntetlent játszott, míg a francia Girondins Bordeaux-t 1-0-ra verte, a győzelem ezúttal is továbbjutást érne.

A Partizan a BL-selejtezőben előbb továbbjutott a montenegrói Buducnost Podgoricával szemben, majd a görög Olimpiakosz jobbnak bizonyult nála, ezért átkerült az Európa Ligába.

A honlap tájékoztatása szerint a találkozóra minden jegy elkelt, így teltházas stadionban játszhat a Videoton. A mérkőzésen sérülés miatt Kovács Istvánra nem számíthat a Videoton vezetőedzője, Marko Nikolic, aki az előző idényben éppen a Partizan szakmai munkáját irányította, vezetésével pedig bajnokságot és kupát nyert a csapat. A szerb gárdában - szintén sérülés miatt - várhatóan nem lép pályára az Újpest korábbi játékosa, Nebojsa Kosovic.

A visszavágó csütörtökön 20 órakor kezdődik Felcsúton, az összecsapás játékvezetője az angol Andre Marriner lesz. A párharc győztese az EL csoportkörébe jut.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI)