Jump to content

NB I - Oliveira távozott a Videotontól

2017. 01. 31. 20:32

Távozott a Videoton labdarúgócsapatának portugál középpályása, Filipe Oliveira. A székesfehérvári klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 32 éves játékos szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

A portugál középpályás öt és fél évet töltött a Videotonnál, ebben az időszakban 192 tétmérkőzésen 29 gólt szerzett, egy bajnoki arany- és három ezüstérmet ünnepelhetett, illetve nyert Szuperkupát és Ligakupát is.

Oliveira a 2012-es Európa Liga-menetelés során - amikor együttese a csoportkörbe jutott - a szlovák Slovan, a belga Gent és a portugál Sporting hálójába is betalált.

A ciprusi élvonal kilencedik helyén álló Anorthoszisz Famaguszta kedd este bejelentette, hogy a szezon végéig szerződtette Oliveirát. Emellett nyilvánosságra hozták azt is, hogy a portugál játékos korábbi székesfehérvári csapattársa, az NB I 2010/11-es idényének gólkirálya, a brazil André Alves szintén az észak-ciprusi kikötőváros együttesében folytatja pályafutását.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter, uefa.com)